Salgótarjánban megkezdődött a helyi klímastratégia kidolgozása

A program 20 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósul meg.

null

Megkezdődött a helyi klímastratégia kidolgozása Salgótarjánban; a problémákat feltáró, megoldásokat kínáló, és a szemléletet is formáló program 20 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósul meg – közölte a távirati irodával a nógrádi megyeszékhely önkormányzata.

A dokumentumot a Dipol-csoport készíti, az anyag két nagyobb egységből áll majd:

az első rész az átfogó helyzetelemzés, amely foglalkozik a szélsőséges időjárás okozta károkkal, a lakosság egészségügyi kockázataival, valamint az épületállomány energiahatékonyságával is, a második rész pedig egy 2030-ig előretekintő jövőképet és célmeghatározást tartalmaz intézkedési tervvel – írták a közleményben.

A dokumentum szakértői változata elérhető lesz az önkormányzat honlapján, arról bárki elmondhatja majd a véleményét.

A közleményben a város helyzetének elemzésében kitérnek arra, hogy a domborzati viszonyok miatt nagy területeket érint az erózió, és az utóbbi években egyre gyakoribbak a villámárvizek, amikor rövid idő alatt rendkívül nagy mennyiségű csapadék hullik.

Szélsőséges időjárási jelenségekből Salgótarjánban sincs hiány (a kép illusztráció)
Fotó: MTI/Komka Péter

Hozzátették:

ennek gyakorisága és nagysága az éghajlatváltozás fokozódásával tovább fog erősödni, ami erősíti az eróziót és a nagyobb talajmozgások veszélyét is.

A sérülékenység főbb területei között jelölték meg, hogy energiahatékonysági szempontból elavult a lakótelepi és hagyományos épületállomány, és azt is, hogy a városon belüli tömeges közlekedési igények kielégítésére jelenleg szinte kizárólag környezetszennyező gépjárművek szolgálnak a közösségi és az egyéni, valamint az áru- és teherforgalomban egyaránt.

A salgótarjáni klímastratégia kidolgozásáról szóló eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.