Gőzerővel halad az M44-es tiszaugi hídjának építése

Minden az ütemtervnek megfelelően halad. A műszaki átadás-átvételt várhatóan idén augusztus végén fejezik majd be.

null

Tavaly novemberben számoltunk be arról, hogy az M44-es gyorsforgalmi út új, tiszaugi hídjának hídrészei összeértek a folyó felett. A beruházás azóta is gőzerővel zajlik. Az M44-es út Lakitelek és Tiszakürt közötti 10 kilométeres szakaszának építése a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában és a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésével jön létre.

Az útszakaszon kialakítás alatt álló új Tisza-híd a Duna Aszfalt Zrt. fővállalkozásában, az A-Híd Zrt. alvállalkozásában és a Pannon 2010 Zrt. generál tervezésének részeként az Uvaterv Zrt. tervei alapján valósul meg. Az ekhós szekérre emlékeztető új felszerkezet zsaluzatát a PERI termékeiből állították össze.

Európában is egyedülálló kialakítású műtárgy

Az új tiszaugi Tisza-híd olyan egyedülálló szerkezet lesz, amelyből Európában egyetlen sincsen, és a világon is csak néhány hasonló épült. A híd teljes hossza 556 méter, melyből a 307 méter hosszú mederhíd szakasz biztosítja a folyó feletti közlekedést.

Épül a híd
Fotó: Bajáki Zsanett/szoljon.hu

A pilonok deformált ellipszis alakúak, ami nagyon egyedivé teszi a látványt. A szerkezetet ekhós szekérhez hasonlítják. A ferdekábeleken függesztett hídpálya pedig legyező formájú szabad kábel elrendezéssel lesz a pilonokhoz rögzítve. A híd pilonok végső magassága 41,6 méter lesz – összegezte a magyarepitok.hu. A portál látványos drónvideót is közölt a híd építéséről.

A 10 kilométeres kétszer kétsávos gyorsforgalmi útszakaszon összesen hét híd épül. Az útvonal csatlakozik a 2019-ben átadott M44-es autóút Tiszakürt-Kondoros szakaszához. A híd kivitelezése 2019 januárjában kezdődött, és ütemtervnek megfelelően halad, a műszaki átadás-átvételt várhatóan 2021. augusztus végén fejezik majd be – írja a magyarepitok.hu.

Az eredeti cikk, benne a tiszaugi híd építéséről készült látványos fotógalériával IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.