Kiszombori mester restaurálta a földeáki templom gyóntatószékét

A felújítás csaknem félmillió forintos költségét az egyházközség finanszírozta saját forrásból.

null

– A kihívás számomra az volt, hogy nem láttam egyben az templom eredeti fülkéjét. Darabokra szedve kaptam meg a törött darabjait. Összetett feladat volt a sok kisebb, eredetivel megegyező alkatrész pótlása – mondta a Délmagyarnak Szűcs Gábor asztalosmester. Hozzátette, tölgyfából dolgozott, és jóval hosszabb ideig, mint tervezte.

A szakembert egyre gyakrabban keresik korhadt, régi bútorok, padok és templomajtók pótlásának, felújításának feladataival. A földeáki templom gyóntatófülkéjét évtizedeken keresztül elhanyagolták, igazán ráfért már a restaurálás.

– A templom belső felújítása keretében szét kellett szedni a régi gyóntatószéket, közel volt a falhoz, nedves és korhadt részei voltak, alaposan megviselte az idő. A díszítőelemek egy része eleve hiányzott. Miután restau­rálták, új helyre került, a Mária-kápolnába, így jobban érvényesül, és diszkrétebb a gyóntatás szempontjából is – mondta Laczkó István plébános. Hozzátette, mintegy 500 ezer forintba került a restaurálása, saját forrásból az egyházközség finanszírozta a munkát.

Szűcs Gábor asztalosmester eredetileg négy napra tervezett munkája végül hat hétig tartott
Fotó: Délmagyar – mediaworks

Az eredeti fülkét 1933-ban két hónap alatt készítette Ta­­mási Imre asztalosmester. A bú­­tor neogótikus stílusa nem véletlen, a századelőn sokfelé építették hasonló stílusban a templomokat. Szűcs Gábor kiváló munkát végzett, egy-egy alkatrészről maguk a földeákiak sem tudták eldönteni, hogy eredeti vagy felújított.

– Elsőre négynapos munkára gondoltam, de annyira rossz állapotban volt, hogy végül 6 hétig tartott a restaurálás.

A réz nyitógombok cseréje mellett a díszítőelemek kifaragása is sok időt vett igénybe. Darabokra kellett szednem, elszállítani, majd a templomban újra összeilleszteni a darabjait. Akár egy hatalmas legó, úgy kell elképzelni az egészet. A fülke eredeti patinájának hatását méhviaszos bevonattal sikerült elérnem – részletezte.

A földeáki templom gyóntatószékének felújításáról szóló eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.