Rendben zajlik az oltás a zalaegerszegi kórházban

Több száz szakdolgozót és kétszáz oltóorvost képeztek ki.

null

Erről számolt be a Zala megyei hírportálnak, a ZAOL.hu oldalnak Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, miután – a járványügyi szabályok betartásával – köszöntötte a kórházban működő oltóponton dolgozókat, egyszersmind tájékozódott a védőoltások beadásának menetéről. A látogatás kapcsán elmondta: nagyon erős a járvány harmadik hulláma, így rekord magas a kórházban ápolt betegek és a napi új fertőzöttek száma. Mindössze három hét alatt duplájára nőtt a kórházi betegek száma az országban.

– Elsősorban az idősek vannak veszélyben, de egyre több a fiatalabb beteg és az elhunyt is. A járvány megfékezése és az egészségügy tehermentesítése érdekében most különösen fontos az óvintézkedések betartása. A szigorúbb korlátozások célja is az, hogy megfékezzük a járványt és csökkentsük a kórházakra nehezedő nyomást – fogalmazott a képviselő. Hozzátette: az oltási program rendben, ütemezetten zajlik. Jelenleg 3,2 millió országosan az oltásra regisztráltak száma, közülük 1,6 millióan 60 év felettiek. Az oltás az egyetlen eszköz, hogy megszabaduljunk a járványtól, és az idősek védelme most a legsürgetőbb.

Vigh László országgyűlési képviselő az oltóponton dolgozókat köszöntötte, képünkön Ódorné Kovács Orsolya, dr. Csordás Katalin, Balogné Tóth Hajnalka és Paál Andrea.
Fotó: ZALAI HÍRLAP

Vigh László emlékeztetett rá: az országos tiszti főorvos levelet ír azoknak az időseknek, akik még nem regisztráltak, hogy fontolják ezt meg, mert a védőoltás meg tudja védeni őket a betegség súlyos lefolyásától. Az oltás ingyenes és önkéntes, regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu honlapon lehet. Hangsúlyozta: Magyarország kormánya helyes döntést hozott, amikor az elhibázott brüsszeli vakcinabeszerzést felismerve nemzeti hatáskörben is szerzett be vakcinákat. Mind az öt, Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos.

A Zala Megyei Szent Rafael Kórházban január 5. óta folyamatosan működik az oltópont. Az intézmény eddig több mint 30 ezer oltás beadását biztosította a megyében. Már meghaladja a 11.700-at az az oltásszám, melyet az intézmény oltópontjain, valamint az idősotthonokba kiszállva teljesítettek, valamint 18.300 fő oltására elegendő vakcinát bocsátottak a megyében működő társkórházak rendelkezésére, az ellátási körzetükben élő lakosság immunizálására.

A legnagyobb forgalmú napon a Szent Rafael Kórház három épületében, 11 oltócsoport munkájának eredményeként, több mint 1.260 fő vakcinázását biztosították. Az oltás zavartalanul, jól szervezetten zajlik, a páciensek is egyre fegyelmezettebbek, így el tudják kerülni a torlódásokat. Pfizer-BioNTech, Moderna, Szputnyik és AstraZeneca oltóanyaggal dolgoznak az aktuális oltási terv szerint. Több száz szakdolgozót és 200 oltóorvost képeztek ki, hogy a tömeges oltásokhoz megfelelő személyzet álljon rendelkezésre.

Vigh László kiemelte a védekezésben és az oltásban részt vállaló orvosok, ápolók, tudósok, rendvédelmi dolgozók, a fertőzés veszélye ellenére is mindennap munkába járó és hivatásukban helytálló emberek tíz- és százezreinek érdemeit, akik fáradhatatlanul küzdik végig ezt a hosszú időszakot, hogy visszakaphassuk az életünket. Az ő munkájukat nem lehet eléggé hangsúlyozni, megköszönni, említette végül a képviselő.

A cikk teljes tartalma ide kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.