Virággal és édességgel köszöntik Nógrád megyében a hölgyeket

A boltban beszerezhető csokoládék és bonbonok mellett a cukrászdák kínálatából is választhatnak a férfiak.

null

Nőnapra virággal, édességgel, apró ajándékkal készülnek a férfiak. Az óvodákban és iskolákban sem feledkeznek meg a fiúk a lányok köszöntéséről. Idén azonban a járvány megfékezését célzó intézkedések felülírják a hagyományokat. A virágboltok ugyan az előzetes tervekkel ellentétben hétfőn még nyitva lehetnek, ám a nevelési és oktatási intézmények bezárnak, ezekben elmaradnak vagy korábban tartották a köszöntéseket.

Leginkább a tavaszi hagymás virágok keresettek

– Főleg a kedvezőbb árú tavaszi, hagymás növényeket keresik a férfiak. A leginkább jellemző nőnapi virág a primula, de a cserepes nárciszt, a jácintot és a tulipánt is keresik. Ezeket, miután elnyíltak, ki is lehet ültetni a kertbe – fogalmazott Ujházi Beáta, a tari virágbolt tulajdonosa, hozzátéve: – Ritka, hogy erre az alkalomra drága csokrokat vennének az emberek. A vágott virágokból is egy-egy szálat visznek. Mivel egy férfi több hölgyet is felköszönt nőnapon, ezért inkább az olcsóbb növényekből választanak több darabot.

Mint mondta, örülnek annak, hogy az előzetes döntéssel ellentétben nyitva lehetnek még ezen a napon. Az árut ugyanis már három-négy nappal korábban megrendelték, nagy érvágás lenne, ha azokat ki kéne dobni. Nem pár száz forintról van szó, a virág beszerzése jelentős összeg.

Tőzsérné Szentgyörgyi Andrea a cukrászda nőnapi különlegességeit kínálja
Fotó: L. B. / NMH

Finomságokkal is készülnek az ünnepre

Vannak, akik virág helyett édességgel kedveskednek a hölgyeknek. A boltban beszerezhető csokoládék és bonbonok mellett a cukrászdák kínálatából is választhatnak a férfiak.

– A jelenlegi szokatlan helyzetben is ugyanúgy készülünk nőnapra, ahogyan máskor. A szelet sütemények, különféle desszertek és torták nemcsak finomak, hanem díszítésükben is megjelenik az ünnep – fogalmazott Tőzsérné Szentgyörgyi Andrea, a Godó cukrászda tulajdonosa, aki azt is elmondta: – A pasztellszínekben pompázó finomságok különböző virágdíszítést kapnak. Amellett, hogy nagyon ízletesek, a szemet is gyönyörködtetik. A kínálatunkban mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelőt. A vásárlók választhatnak egyebek mellett fehér csokis, málnás, mandulás, birsalmás, epres, csokis és vaníliás ízű süteményeket is.

A teljes, eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.