Virtuális múltidézés, kalandozás a természetben

A Keszthelyi-hegység számtalan kilátóval, túraútvonallal és látnivalóval várja a természetjárókat.

null

A Keszthelyi-hegység számtalan kilátóval, túraútvonallal és látnivalóval várja a természetjárókat. A terület a Bakonyerdő Zrt. kezelésében van: az erdészet több pályázat és önerő segítségével, összesen 60 millió forint ráfordításával valósít meg fejlesztéseket a természetben. Ezek többsége Gyenesdiást, illetve a település környéki erdőket érinti.

– A Nagymezőn egy jelentős fejlesztés valósul meg: egy játszóvár létesül, két újabb tűzrakó helyet létesítünk, a meglévőket felújítjuk és erdei bútorgarnitúrákat helyezünk ki – mutatta be a terveket Gerencsér Zoltán, a Bakonyerdő Zrt. ökoturisztikai főelőadója.

Innen, a Nagymezőről eddig is többfelé vehették az irányt a kirándulók, s hamarosan egy újabb lehetőséggel bővül a célpontok köre.

– Az egyik fejlesztésünk a Festetics-turistaút kialakítása, amely a Nagymezőt köti össze Vonyarcvasheggyel. Ez egy meglévő erdészeti út, területtisztításra lesz szükség és egy helyen erdei bútorokat helyezünk ki. A Nagymező előtt indul és Berzsenyi kilátó irányába halad majd az út, de nem éri el azt. Innen tovább a Hosszú-völggyel párhuzamosan megy tovább. Majd a nyomvonal rácsatlakozik a piros sávra, amely Vonyarcvashegyen, a Helikon Taverna közelében ér véget, ezt megelőzően, még bent a hegységben egy kedvelt magaslaton egy erdei menedékházat alakítunk ki.

Az erdőből a település belterületére érve a Festetics Imre Állatparkban őshonos magyar állatfajok – többek között bivalyok, lovak, szamarak, mangalicák és a baromfiudvarok lakói várják (természetesen a lehetséges nyitás után) a kicsiket és a nagyokat. Az állatpark egy 4,6 hektáros területtel bővül: itt vadasparkot alakítanak ki.

A fás, erdős területen természetes környezetükben, szinte köztük járva figyelhetik meg a látogatók a vadakat, illetve akár, a hamarosan épülő vadlesekről és pihenőpadokról megtehetik mindezt. Az állatpark területén felújították a karámokat, állatismertető táblákat és új játszótéri eszközöket is kihelyeztek.

A természetben megújul a Nagymező és a Festetics-kilátó, s vadaspark is nyílik
Fotó: Keszey Ágnes/zaol.hu

A Természet Háza Látogatóközpont pedig – amint a járványügyi korlátozások enyhülnek és létesítmény kinyithat – modern újdonsággal várja majd a látogatókat. Egy VR-szobát alakítottak ki (virtuális valóság), melyben a speciális eszköz segítségével különleges élmény vár a vendégekre.

– Vissza lehet repülni a múltba és népi mesterségeket ismerhetnek meg az érdeklődők. A speciális szemüveget felvéve egy olyan világ tárul eléjük, mely hasonlít a valóságosra. Egy középkori bognár, vagy kovácsműhelybe kerülnek és dolgozhatnak: virtuális patkót vagy kocsikereket készíthetnek vagy akár kenyeret süthetnek – mesélte Gerencsér Zoltán.

A VR szoba másik látványos eleme a „természet ölelésében” elnevezésű program, mellyel arra szeretnék inspirálni a látogatókat, hogy felkeressék a természetben a helyszíneket. Például a Kis-Balatont és a balatongyöröki Batsányi-kilátót, melyek madártávlatból láthatóak a VR-szemüvegen keresztül. Ha valaki elindul majd az utóbbihoz, szintén találkozhat újdonságokkal. A közeli Szerelemdombon fotófalat állítanak fel, a kilátó alatti területrészen a Keszthelyi-hegység élővilágából kaphatnak ízelítőt a túrázók.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

Kétszázmillió forintból épül bölcsőde Rábapatyon

Mintegy kétszázmillió forintnyi uniós forrásból új bölcsőde épül a településen. A folyamatosan fejlődő faluban az utóbbi években jelentősen emelkedett a kisgyermekek száma, nagy szükség volt már a fejlesztésre.

Tovább...

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.