Jelentős támogatást ad a kormány a somogyi kisboltoknak is

Még mindig kevesen tudják, hogy milyen támogatás vehető igénybe a kétezer lélekszámúnál kisebb kistelepüléseken.

null

Hajdan két élelmiszerbolt is volt Somogysimonyiban, sőt egy italbolt is működött. Az egykori ÁFÉSZ tulajdonú vegyesbolt és italbolt üresen álló épületét az önkormányzat megvásárolta. A hely felújításra szorul, de az önkormányzatnak nincs önereje egy bolt megnyitásához.

– Egy vállalkozónak kellene bérbe adni, de nem tudjuk, hogy milyen megoldást lehetne erre találni – vallotta be Meleg Ilona polgármester. – A százlelkes településen nagyon sok az idős. Már a mozgóbolt sem jár erre, mert állítólag olyan kevés a forgalom, hogy nem éri meg nekik. Jelenleg a falugondnok vásárol be a falubusszal azoknak, akiknek nincs más segítségük. Nemesvidre vagy a megyehatáron túlra, Zalába indulunk bevásárolni.

Ecsenyben működik a kisbolt, de ehhez az kellett, hogy a polgármester maga vásárolja meg, miután három évvel ezelőtt be akarták zárni. Kőkúti István a sajátjából is áldozott a faluban élők javára. Felújításra azonban most nincs pénze azzal együtt, hogy a Magyar Falu Program bolttámogatását rendkívül jónak tartja. A kisközségben lévő bolt forgalma éppen csak akkora, hogy a talpon maradáshoz elég.

A somogyi kistelepüléseken sokan nem tudnak még a támogatásról
Fotó: szoljon.hu

Több mint 70 százalék vissza nem térítendő forráshoz juthatnak a vállalkozások, szövetkezetek. A kistelepüléseken élők közül azonban sokan még nem hallottak erről a lehetőségről. A Homér Mérleg Kft. ezért tájékoztatási kampányt indított a merlegplaza.hu oldalon, hogy ezek az információk minél szélesebb körben eljussanak az érintettekhez. Egy igénybejelentés után a támogatásra való jelentkezéstől az üzletek komplett berendezéséig mindent átvállalnának. A felvilágosítást kínáló keszthelyi szolgáltató és kereskedelmi cég Somogyon kívül Zala, Vas, Veszprém megyében tevékenykedik.

– Az a cél, hogy a falvakba újra életet vigyünk, sok helyütt újítsák fel a vidéki boltokat, és legyen olyan központ a településeken, ahol találkozni tudnak az ott élők – mondta Szabó Attila, a Homér Mérleg Kft. kereskedelmi és gazdasági vezetője.

A teljes, eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.