Újabb jelentős támogatás a székesfehérvári Szent György Kórháznak

Egyedülálló, 75 millió forintos célzott adomány érkezett a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház számára.

null

Az egyik legnagyobb székesfehérvári vállalat ügyvezetőjétől jelképes csekket vehetett át a székesfehérvári kórház igazgatója, Bucsi László. A főigazgató elmondta, nem hitt a szemének, amikor először meglátta a 250.000 dollárban meghatározott összeget, mely átszámítva 75 millió forintot jelent.

Az intézmény vezetője kiemelte, az elmúlt egy évben a pandémia alatt rengeteg különböző mértékű adományt kaptak, melyek mindegyikét köszönettel és hálával fogadták, de a mostanihoz hasonló mértékű támogatás eddig csak Székesfehérvár Önkormányzatától érkezett. Bucsi László hangsúlyozta, szívbe markoló érzés, hogy a Howmet-Köfém Kft. személyében egy olyan vállalat nyújt számukra ekkora mértékű segítséget, akiknek tulajdonképpen nincs kötődésük a kórházhoz. A 75 millió forintnyi támogatásból többek között mobil ultrahangot, mobil röntgent, pulzoximétereket, valamint a gyerekosztály számára diagnosztikai eszközöket vásárolnak majd, melynek egy része napokon belül megérkezhet az intézménybe, és tovább segítheti a betegek ellátását.

Bucsi László és Nyakas Eszter jelképes csekken vehette át a 75 millió forintos adományt Katus Istvántól
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Katus István, a vállalat ügyvezetője elmondta, a cégcsoport alapítványának segítségével elmúlt 25 évben is rendszeresen támogatta a székesfehérvári kórházat. Egy összegben ekkora mértékű támogatás viszont még nem történt korábban. A hatalmas összeg célzott adományként érkezett az intézménybe, melylyel kapcsolatban Katus István kiemelte, hogy olyan eszközöket vásárolhat belőle a kórház melyeket korábban benyújtott pályázatukban megjelöltek.

A vállalat vezetése úgy véli, az eddigiekhez képest magasabb összegre szükség van ahhoz, hogy az egészségügyi dolgozók a továbbiakban is megfelelően tudják ellátni az egyre növekvő számú betegeket és hatékonyan vehessék fel a harcot a koronavírusban és annak szövődményeiben szenvedők egészségéért.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.