Az egykori falusi életet is feleleveníti majd Szakonyfalu tájháza

A különleges létesítmény nemcsak múzeumként, hanem közösségi foglalkozások színtereként is funkcionál majd.

null

Szakonyfalu, egy határ menti, szlovének lakta település, ahol évek óta folyik a múlt emlékeinek összegyűjtése. Bútorok, régi használati tárgyak, kályhák, egyházi dokumentumok serege várja már valamilyen átmeneti raktárban a méltó elhelyezést. De vannak szép számmal olyan régiségek is, amelyeket egyelőre a felajánlónál kellett hagyni helyhiány miatt.

A végleges megoldást a tárgyak elhelyezésére és bemutatására az új tájház jelenti majd, amelyet Szakonyfalu önkormányzata a határon átnyúló szlovén–magyar Ethos Land projekt támogatásával kezdett el kialakítani.

Az új létesítmény részére egy hagyományos, a tájegységre jellemző tipikus parasztházat sikerült megvásárolnia az önkormányzatnak. A felújítás első lépéseként a téglaépület jó megközelíthetőségét kellett lehetővé tenni, majd az elektromos ellátást megerősíteni. Ezt követően elbontották a rossz állapotú pajtát, annak a helyén egy fedett teraszt létesítenek majd. Jelenleg a födém, a tető felújításán, újracserepezésén dolgoznak a kivitelezők.

Dezső Éva projektkoordinátor reményei szerint hamarosan felgyorsulnak a munkálatok, melyek során a tájház megkapja végleges külsejét.

A viszonylag nagy alapterületű parasztházban egy kiállító-, illetve tárgyalóhelyiségen kívül lesz egy konyha a régi beépített kemencével, valamint egy tizenkét személyes szálláshely vizesblokkal.

– A múlt emlékeinek megőrzésén és bemutatásán kívül nagyon fontosnak tartjuk, hogy a tájházban műhelymunkákat, kézműves-foglalkozásokat tartsunk a helyi fiataloknak – magyarázza Dezső Éva, aki korábban könyvtárosként dolgozott Szakonyfaluban.

– Jó alkalom ez arra, hogy megismerjék a felmenőik szokásait, hagyományos, népi mesterségeit, és egyúttal a szlovén anyanyelvet is gyakorolják. Szerencsére jó tapasztalatokról tudok beszámolni: korábban is, amikor ilyen rendezvényeket hirdettünk számukra, nagyon érdeklődőek voltak a falu fiataljai. Fontos ez az anyanyelv és az identitás megőrzéséhez, hiszen ma már sajnos kevés fiatal használja aktívan a szlovén nyelvet.

Dezső Éva projektkoordinátor reményei szerint hamarosan felgyorsulnak a munkálatok
Fotó: Szendi Péter/vaol.hu – mediaworks

A vaol.hu azt is megtudta, hogy az életszerű hagyományápolásnak része lesz a gasztronómia és a kertészet is.

Terveznek kemencés kenyérsütéseket, a paraszt­porta mögötti nagy területen pedig már elkezdődött a konyhakert telepítése. A fűszer- és gyógynövények termesztése, azokból főzetek és krémek készítése, a gyümölcsöskert gondozása szintén része a nemzetiségi tradícióknak.

A helyiek számára szervezett műhelymunkák mellett a fejlesztésnek az is célja, hogy kulturált szálláshelyet létesítsenek a Szakonyfaluba érkező turistáknak, zarándokoknak, táborozóknak. Nekik is szívesen mutatják meg a falu múltjával kapcsolatos emlékeket, az egykori Rába-vidéki hétköznapok rekvizitumait.

A járványhelyzet a kivitelezési munkákat is hátráltatta, ezért a határidőt az eredetileg tervezett nyári átadás helyett az év végéig meghosszabbították. Az önkormányzat abban bízik, hogy július végére végeznek az épület felújításával, hiszen már ezen a nyáron szeretnének oda programokat hirdetni. A remények szerint legkésőbb őszre már a múzeu­mot is sikerül látogathatóvá tenni, és növényekkel telnek meg a kertben kialakított magaságyások is.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.