Bicikliút és kerékpáros pihenő is épül Köröstarcsán

A beruházások jelenleg a közlekedésbiztonságot szolgálják, de a hosszú távon turisztikai szerepet is szánnak az új szakasznak.

null

Közel 630 méteren épül új kerékpárút Köröstarcsán, a két helyi iskolaépület között – mondta el lapunknak a helyszínen Lipcsei Zoltán. A község polgármestere kifejtette, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon (TOP) elnyert, összesen több mint 73 millió forintos támogatás segítségével megvalósuló beruházás elsősorban a közlekedésbiztonságot erősíti majd.

– A legtöbben jelenleg a forgalmas 47-es úton kerékpároznak. A gyerekek és persze a felnőttek biztonsága mindenek felett áll, ezért is döntöttünk úgy annak idején, hogy pályázunk erre a fejlesztésre – tette hozzá Lipcsei Zoltán. A polgármester szólt arról, hogy

a munkálatok során a belvíz-elvezetést is rendbe teszik, és a további közművekre is figyelnek, valamint a járda is megújul.

A polgármester kitért arra, hogy egy másik „kerékpáros” beruházás is zajlik jelenleg Köröstarcsán. Az önkormányzat a Magyar Falu Programban 4 millió 916 ezer forintos támogatást nyert elhagyott ingatlan közcélra történő felhasználására. A pályázati forrásból megvásároltak egy, a szintén a 47-es út és az épülő kerékpárút mellett található rossz állapotú ingatlant, amelyet most lebontanak, és a helyén kerékpáros pihenőt hoznak létre.

Már elkezdődtek mindkét beruházás munkálatai a településen
Fotó: Imre György/beol.hu.

– A túrázás, a kerékpáros turizmus élénkülőben van térségünkben. Várhatóan az új szakaszt nem csak a helyiek használják majd. A pihenőhelyen lesz kompresszor és szerszámok is, ha esetleg ilyen jellegű segítséget kérnének a biciklisek – tette hozzá. – A változás, a beruházás nem mellesleg településképi szempontból is fontos.

Lipcsei Zoltán ennek kapcsán elmondta, a község fejlődésében kiemelt szerepet szánnak a turizmusnak.

– Van egy nagyon szép kikötőnk, itt folyik a Körös, és ezeket az adottságokat szeretnénk kihasználni – folytatta. Mint mondta, a következő ciklusban szeretnének pályázni a kerékpárút folytatására, amely így egészen a kikötőig érne, ahogy a már meglévő belterületi kerékpárutat szintén pályázati forrásokból felújítanák.

– Ez ugyancsak erősítené a közlekedés biztonságát, ahogy várhatóan több vendéget is vonzana Köröstarcsára

– tette hozzá a polgármester. A kikötő üzemeltetője már idén is jelentősen fejlesztette a létesítményt, de ott is vannak hosszabb távú terveik. Mint megtudtuk, a vízi megállóhely évek óta telt házzal működik, éppen ezért szükség lenne a bővítésre. Lipcsei Zoltán abban gondolkodik, hogy egy harmadik öblöt is kialakítanának a hajósok, az odalátogató horgászok számára. Mindezt egy teljesen biztonságos szabadstrand létrehozása követhetné.

– Természetesen ezek évekre szóló elképzelések, de igyekszünk egy stratégia mentén tovább menni, és kihasználni azt a természeti környezetet, ami Köröstarcsát jellemzi – tette hozzá a polgármester.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.