Egyre több turista fedezi fel Nógrád megye természeti kincseit

A jó idő közeledtével még többen kívánkoznak a természetbe, azonban sokan figyelmen kívül hagyják az alapvető viselkedési szabályokat.

null

– A járvány ideje alatt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területének Nógrád megyei részét tapasztalataink szerint 30–40 százalékkal több turista kereste fel. Inkább a jó idő beköszöntével emelkedett az ismert kirándulóhelyek forgalma – mondta Harmos Krisztián, az igazgatóság Nógrád megyei tájegységének vezetője.

Hozzátette: a látogatók a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzetben, Salgótarján területén Eresztvényt, a Salgói várat, a Boszorkánykőt, a Medves-fennsíkot és a Karancs csúcsát, a Hollókői Tájvédelmi Körzetet, valamint a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzetben a Tepkét keresik fel leginkább.

Azonban többen figyelmen kívül hagyják a természetjárás szabályait: emiatt az ismertebb kirándulóhelyeken és azok megközelítését szolgáló turista- és kerékpárutakon növekedett meg az elszórt hulladék mennyisége.

– A szemetelés mellőzésén túl a következőkre kérjük a védett természeti területekre látogatókat: csak a kijelölt turista- és kerékpárutakat használják, azokról ne térjenek le, a kutyákat csak pórázon vezessék – ismertette Harmos Krisztián, hozzátéve: – A védett területeken tilos a kőzetek, a növények és állatok gyűjtése. Tüzet csak a kijelölt tűzrakóhelyeken gyújtsanak és kísérjék figyelemmel, hogy nincs-e érvényben tűzgyújtási tilalom. A kirándulások során keletkezett hulladékot mindig vigyék haza, ne hagyják azt még a kihelyezett tárolókban sem.

A gépjárműforgalom csak közutakon megengedett, a fenti területeken a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges a járművel történő közlekedéshez.

– A járvány kezdetétől tapasztaljuk, hogy egyre többen választják feltöltődést kínáló szabadidős programként a túrázást, már nem csupán hétvégente, hanem hétköznap is – fogalmazott Osztrozics Dóra, az Ipoly Erdő Zrt. kommunikációs vezetője.

Hozzátette: térségünkben a fentebb említett helyszíneken kívül roppant népszerű célpont a Prónay kilátó, a számlálók adatai szerint az elmúlt évben megháromszorozódott a látogatószám. De sokan kedvelik a Páris-patak szurdokvölgyét, a Csóványosi kilátót, a Karancs és Medves vidékét is.

Az erdőben mindannyian vendégek vagyunk, a legfontosabb, hogy a lábnyomunkon kívül ne hagyjunk ott semmit: például tűzrakóban szemetet, festett, vésett jelzéseket, rajzokat a fákon, építményeken. A kirándulók által eldobált szemét mellett a háztartási hulladék és az építési törmelék felszámolása is folyamatosan feladatot ad az erdőterületeken.

Rongálás, nagyobb mértékű szándékos károkozás az elmúlt egy évben nem történt az Ipoly Erdő Zrt. működési területén. Tiltott helyen való motorozás, quad-használat miatt azonban tettek feljelentést.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.