Kamerákkal vigyáznak a rendre a nagyvázsonyi horgásztónál

A „Tisztítsuk meg az országot” pályázat keretében elnyert 5,5 millió forintból térfigyelő kamerákat vásárolnak és helyeznek ki májusban a helyi horgászok.

null

A nagyvázsonyi Kinizsi Pál Horgász Egyesület sikeresen szerepelt az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázati felhívásán, amelynek célja a közterületeken elhagyott, vagy jogellenesen elhelyezett hulladékszigetek felszámolása. A „Tisztítsuk meg az országot” pályázat keretében elnyert bruttó 5,5 millió forintból térfigyelő kamerákat vásárolnak és helyeznek ki május első felében a helyi horgászok – olvasható a Veszprém megyei hírportál, a VEOL cikkében.

A pályázat keretein belül a Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Horgász Egyesület két FULL HD térfigyelő kamerát szerel fel a horgásztó megfigyelésére, ahol az elmúlt évek során a folyamatos takarítás ellenére is visszatérő problémát jelentett az illegálisan elhelyezett hulladék. A szemétlerakást megelőző intézkedések nem előzmény nélküliek az érintett területen, hiszen korábban figyelmeztető táblák kihelyezésével, valamint a körzeti megbízott segítségével és a polgárőrség bevonásával, folyamatos járőrözéssel igyekeztek megelőzni a település illetékesei a problémát.

Az új kamerák dobozai már felkerültek az oszlopokra
Fotó: MOLNÁR SÁNDOR/NAPLÓ

Fontos kiemelni, hogy a megfigyelés alá vont terület mindössze 200 méterre helyezkedik el Nagyvázsony ivóvízbázisától, ezért az annak közelében, illegálisan lerakott hulladék potenciális veszélyforrást jelent a település vízbázisára nézve is.

Kerekes Zoltán elnök az egyik új kamera helyét mutatja a horgásztó partján
Fotó: MOLNÁR SÁNDOR/NAPLÓ

A 28 tagú, zömében helyi lakosokból álló Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Horgász Egyesület a két infra kamera kihelyezésétől azt várja, hogy az érintett helyszínek 24 órás megfigyelése távol tartja a hívatlan éjszakai látogatókat, randalírozókat és az illegális szemétlerakókat. Azt remélik, hogy a szabálysértést elkövetők utólagos jogszerű beazonosíthatósága és felelősségre vonhatósága visszatartó erővel bír majd.

Hosszú távú céljuk még, hogy érzékenyítsék a településen- és mikro térségében élőket, és környezettudatosabb életvitel kialakítására ösztönözzék őket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.