Nyáron elindulhat Békéscsaba járdafejlesztési programja első üteme

Békéscsaba 2,3 milliárd forintot kapott a kormánytól járdák fejlesztésére.

null

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, a Fidesz-frakció nevében Hanó Miklós alpolgármester, valamint Szarvas Péter polgármester is beszélt arról korábban sajtótájékoztatókon, hogy Békéscsaba 2,3 milliárd forint támogatást kapott a kormánytól a járdahálózat rendbe tételére – olvasható a Békés megyei hírportál, a BEOL.hu oldal cikkében.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere a minap sajtótájékoztatón elmondta: a fejlesztés négy ütemben valósul meg, most arról született döntés, hogy az első ütem mely utcákat érinti.

Ebben a körben csaknem ötven utcáról van szó, ezek az első, a második és a kilencedik választókerületben találhatók.

Hozzáfűzte: egyeztettek az adott körzetek önkormányzati képviselőivel, figyelembe vették az igényeket, a jelzéseket. Azokon a területeken avatkoznak be, ahol a leginkább tönkrement, megsüllyedt, megrepedezett a járda. Az első ütem keretében a tényleges felújítás nyáron rajtolhat el.

A legrosszabb állapotban lévő járdaszakaszokat teszik most rendbe.
Fotó: BEOL/MEDIAWORKS

Hanó Miklós alpolgármester hangsúlyozta: több mint egy évtized telt el azóta, hogy komoly összeget költhettek Békéscsabán a járdahálózat fejlesztésére. Az elmúlt években csak az önkormányzati képviselők keretéből fedezhettek apróbb munkálatokat. Ezért folyamatosan kezdeményezték és azon dolgoztak, hogy a kormány támogassa ezt a célt egy jelentős összeggel, ami most meg is történt Herczeg Tamás országgyűlési képviselőnek is köszönhetően.

Elmondta: a legrosszabb részeket teszik most rendbe, és csak az adott utcák egyik oldalát érintik a munkálatok.

Ám a terveik szerint a mostani, 2,3 milliárd forintos projekttel nem ér véget a járdahálózat korszerűsítése, szeretnék, ha a program folytatódhatna a támogatások révén.

Szente Béla önkormányzati képviselő aláhúzta, az első ütem érinti az első választókerületet. Elmondta: minden szükséges helyen nem lehet beavatkozni, de igyekeznek a mostani programba is minél több szakaszt bevonni. Mint fogalmazott, biztos, hogy több helyszínen lenne szükség felújításra, ezért középtávon folytatnák a mostani projektet, ami tehát az első lépésnek tekinthető. Ezúttal a legrosszabb állapotban lévő járdáknál várhatók munkálatok: így vannak olyan utcák, ahol szinte az utca egész hosszában megújulhat a járda, de olyanok is, ahol csak néhány méter.

Kiemelte, hogy a Kórház utcában a kórház melletti szakasz, valamint a Dedinszky utcában a védőnői centrum körüli rész is megújulhat.

Ezek azért különösen fontosak, mert így biztonságosabban és kényelmesebben közelíthetők meg az egészségügyi intézmények.

A városfejlesztési nonprofit kft. ügyvezetője, dr. Sódar Anita az önkormányzat honlapjára feltöltött dokumentumban azt írta: a következő napokban indulhat a közbeszerzési eljárás – amelyben kiválasztják a kivitelezőt –, és azt májusban, júniusban le is lehet bonyolítani. Ha az eljárás eredményes lesz, a tervek szerint a második negyedévben átadhatják a munkaterületet a kivitelezőnek az első ütem keretében. Ezzel párhuzamosan előkészítik a többi utcára vonatkozó terveket, és a harmadik negyedévben valamennyi járdaszakaszra kiírnák a közbeszerzési eljárást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.