Szakképzés olajos gépközelből – Elbúcsúztatták a Densó-akadémistákat Fehérváron

Csütörtökön tizennégy, a duális képzésben a vállalatnál pallérozódó diákjától búcsúzott el, mint egy tanévzárón, a Denso.

null

A székesfehérvári gyárában autóipari alkatrészek előállításával foglalkozó Denso Gyártó Magyarország Kft.-nél 2013 óta zajlik duális képzés. Eddig 170 diák végzett itt évközi szakmai gyakorlatot. Az elmúlt nyolc év alatt 45 tanulóból lett a cég munkavállalója. Jelenleg hat szakmában történik vállalati szakképzés: szerszámkészítő, gépi forgácsoló, villanyszerelő, elektronikai műszerész, elektronikai technikus és gépgyártás-technológiai technikus.

Károlyi Róbert köszönetet mondott, Maszajuki Kitano gratulált
Fotó: Nagy Norbert / FEOL.HU – MEDIAWORKS

– Hisszük azt, hogy vállalatunk csak a képzéssel, egy jól képzett szakembergárdával tud továbbfejlődni, fennmaradni, új termékeket előállítani – mondta Szincsák Attila, a cég adminisztratív alelnöke. – Huszonnégy év után, idénre úgy összeállt a képzési és a fejlesztési programunk, hogy büszkén mondhatom, egy Denso-akadémia alakult itt ki! – fogalmazott, majd kifejtette, az operátortól az elnöki szintig fogják dolgozóik kezét, oktatják, támogatják őket.

Az elmúlt nyolc év alatt 45 tanulóból lett a cég munkavállalója
Fotó: Nagy Norbert / FEOL.HU – MEDIAWORKS

– Nagy élmény volt számunkra, hogy részt vehettünk egy ekkora vállalat dolgos hétköznapjaiban. Külön köszönetet szeretnék mondani a szakoktatóinknak, akik a nehéz körülmények, a pandémia ellenére is mindent megtettek azért, hogy átadják nekünk a szakmai tudást

– mondta Károlyi Róbert diák, társai nevében is.

Mészáros Attila alpolgármester az önkormányzatot képviselve mondott köszönetet a cégnek a diákok szakképzéséért, oktatásáért. A városvezető rámutatott, a Denso úgy is mint jelentékeny munkáltató, s úgy is mint kiemelt adófizető, nagyon fontos partnere Székesfehérvár városának.

Maszajuki Kitano, a cég elnöke minden búcsúzó diáknak külön gratulált
Fotó: Nagy Norbert / FEOL.HU – MEDIAWORKS

– Valószínűleg ti mindnyájan megtapasztaltátok azt, hogy azért nem is olyan egyszerű munkakörnyezet ez itt a Densóban

– mondta Maszajuki Kitano, a cég elnöke a búcsúzó diákoknak, miután gratulált nekik – Van, ami olajos, van, ami piszkos, van, ami büdös, van, amit nehezen lehet elérni, hogyha be kell menni a gépbe. Alapvetően nem egyszerű ezt a tudást magatokévá tenni, a gyakorlatban alkalmazni – folytatta.

Maszajuki Kitano végül azt kérte a fiataloktól:

mindazt, amit megtanultak, akárhogy is alakul a pályájuk, kamatoztassák a jövőben.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.