Tanyatúrán jártak a Csongrád-Csanád megyei fiatal családok

Családoknak szervezett tanyatúrát szombatra a Szeged–Csanádi Egyházmegyei Pasztorális Helynökségének családközpontja.

null

A tanyatúra Domaszéken, Kun­­halom vasútállomástól in­dult, és oda is érkeztek vissza a kirándulók, miután megtettek egy nagyjából 5 kilométeres kört. Ez nagyjából másfél órát vett igénybe.

A Szurcsik család Röszkéről érkezett a túrára.

– Három kislánnyal jöttünk, akik eddig jól bírták a tú­­rát. Nagyon szép idő van, jó a levegő, és az út közbeni állomások is érdekesek

– mondta Szurcsikné Fodor Erika.

A túrán nagyobbrészt fiatal családok vettek részt, sokan több gyermekkel érkeztek, volt, aki még járni sem tudott, őt a szülei vitték végig az útvonalon
Fotó: Karnok Csaba / DELMAGYAR.HU – MEDIAWORKS

A családokat és baráti társaságokat egyébként külön-külön indították útnak, hogy kerüljék a nagyobb csoportok kialakulását.

Mindenki kapott egy térképet, amin bejelölték a túra állomásait. Ezeket az induláskor osztották ki, útravalóval együtt. A szervezők különféle feladatokról is gondoskodtak, amivel témát is adtak az út közbeni beszélgetéshez. Volt, akinek például azt kellett elmondania, hogy mi jut eszébe az anyai nagyanyjáról.

A tanyatúrán fiatal családosok is részt vettek
Fotó: Karnok Csaba / DELMAGYAR.HU – MEDIAWORKS

– Mi pedig Szegedről jöttünk, ráadásul van egy tanyánk ezen a környéken

– mondta már Kaczkó János, aki a feleségével és annak barátnőjével gyalogolta le az 5 kilométeres távot.

A férfi azt mondta, hogy őket is a jó idő és a friss levegő csalta ki a természetbe, és persze a természet szeretete. Ők egyébként egy panellakásban laknak, a domaszéki tanyát 30 éve vásárolták, azóta ha lehet, minél több időt töltenek ott.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.