Ötven éve dolgozik a fogak szolgálatában a szécsényi szájsebész

Ma is büszke egykori kiváló tanáraira, akik elhintették benne a magas szintű tudás iránti igényt, a hivatás szeretetét.

null

– Az egész életemnek, a sorsom alakítójának a Jó Istent tartom. Olyan hivatást segített választani, amit soha nem éreztem munkának, hanem olyan hasznos tevékenységnek, amiben örömömet lelem s általa megvalósítottam önmagam, miközben a pácienseim segítségére lehetek. Sok szép hivatás van, de szerintem az egyik legszebb a miénk, orvosoké. Felemelő érzés meggyógyítani a beteg embereket, s ezáltal visszaadni életkedvüket – foglalta össze küldetését Dr. Szarvas Tamás szájsebész.

Amikor csaknem ötven éve megkapta a diplomáját, Dr. Berényi Béla szájsebész professzor arra kapacitálta, hogy menjen a klinikára dolgozni. Ő azonban a szülőföldjén élő palóc embereket akarta gyógyítani.

Dr. Szarvas Tamás hetvennégy évesen is örömmel jár dolgozni a városba
Fotó: Sz. F./NMH

– A döntésemben az is szerepet játszott, hogy a fogászat teljes vertikumával tudjam szolgálni az embereket. A szájsebészeti klinikán pedig bár magas színvonalú, de inkább egysíkú munkám lett volna – mondta. Egy rövid ideig Szolnokon, a repülőezrednél szolgált katonaorvosként, majd a salgótarjáni kórház rendelőintézetében dolgozott.

– Jó pár évtized köt Szécsényhez, 1981-től tevékenykedem itt fogorvosként. Mindig örömmel veszem, ha jönni kell. Szeretem ezt a kis várost, az itt élő embereket – mondta.

Élete során mindig a teljes vertikumú fogászatot tartotta fontosnak, ami a prevenciótól a sürgősségi ellátáson át az implantációs kezelésekig terjed. Amikor azzal fordul hozzá a páciens, hogy doktor úr, nagyon fáj a fogam, húzza ki, ő, hacsak lehet, nem távolítja el a rossz fogat, inkább több kezeléssel megmenti azt. Pályája során mindig is motiválta, hogy a hozzá forduló betegeknek minél magasabb színvonalú ellátást tudjon nyújtani.

A szécsényiek kiváló szakembernek tartják, tisztelik. Bizalommal fordulnak hozzá, hiszen a doktor úr mindig nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre, különböző jó tanácsokkal látja el őket. A beteg fogat csak a legvégső estben húzza ki.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható tovább.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.