Szedd magad!-akció Venyimen: sokan lekvárt főznek az eperből

Nagyvenyimen már pünkösd óta lehetőség van arra, hogy mindenki magának szedje az epret.

null

Elkezdődött a szabadföldi eper szezonja is, az ország rengeteg pontján elindultak a Szedd magad!-akciók. Nagyvenyimen már pünkösd óta lehetőség van arra, hogy mindenki magának szedje az epret – olvasható a dunaújvárosi hírportál, a Duol.hu oldal cikkében.

A Venyim Gyümölcse Kertészet földjein azért kezdődött hamarabb az idény, mert ott síkfóliával takart volt az ültetvény az áprilisi hideg ellen.

Csizmadia György, a Ve­nyim Gyümölcse ügyvezetője elmondta, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy valamivel nagyobb a kereslet, mint tavaly, a múlt héten szombaton százötvenen szedték az epret.

Két ültetvényen, kétféle ár között válogathatnak az eperre vágyók. Az egyiken ezer forint kilója, ez a gyümölcs elsősorban lekvárnak való, a másikon ezerháromszáz forintért juthatunk hozzá az étkezési célú gyümölcshöz. Arra a kérdésünkre, hogy melyik a népszerűbb, Csizmadia György így válaszolt: – Napja válogatja, most szombaton az ezerháromszáz forintos volt a népszerűbb, de előtte az ezer forintos.

A szakember úgy gondolja, ez és a jövő hét még erős lesz a Szedd magad!-akcióban, utána már csak levezetnek.

– A szezon végén már nem biztos, hogy lesz ezerháromszáz forintos, mert azon az ültetvényen csak a nagy epreket szedik le, a maradék apróbbakért pedig nem kérhetek ezerháromszáz forintot, csak ezret.

Sokan élnek a Szedd magad!-akció lehetőségeivel
Fotó: Laczkó Izabella/duol.hu

Csütörtökön és pénteken mindig szünnapot tartanak, a hétvégi nagy forgalom miatt. Ennek az az oka, hogy ez a két nap kell ahhoz, hogy minél több eper beérjen szombatra.

Az edenkert.hu néhány jó tanáccsal szolgál az eperszedőknek, érdemes megfogadni azokat:

  • Érkezzünk korán az eperföldre! Hét végén, ha későn érkezünk, könnyen hoppon maradhatunk. A korán kelők megelőznek minket és leszedik a termés legjavát. Vigyünk magunkkal szedődobozt, kosarat, valamennyi italt és harapnivalót!
  • Szedéskor nézzünk a lábunk elé! Ne tapossunk a növényre és csak a piros, érett szemeket gyűjtsük.
  • A púpozott doboz helyett inkább több lapos edénybe gyűjtsük az epret!
  • Kocsánnyal együtt szüreteljünk! Ha azt szeretnénk, hogy a szüretelt gyümölcs a hazaúton ne menjen tönkre, akkor a gyümölcsöt a zöld gyümölcskocsánnyal együtt szedjük le, óvatosan, minél kevésbé összenyomva.
  • Nem tesz jót a friss gyümölcsnek a kosárba való távolba dobás sem, ezért gondosan, két-három szemenként helyezzük el a szamócát a gyűjtőedénybe.
  • Tovább eltartható a gyümölcs, ha reggel, vagy felhős, hűvös időben szüretelünk, mint ha egy forró napon mennénk.
  • A leszedett szamócát minél kevesebb ideig hagyjuk a napon állni, inkább keressünk árnyékos helyet neki.
  • A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.