Ötven év papi szolgálatban – aranymisét tartottak Keszthelyen

Dr. Léber Mihály pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját ünnepelték a Szent Család-templomban.

null

Dr. Léber Mihály címzetes prépost és esperes, tiszteletbeli kanonok 1947. augusztus 30-án született Veszprémben, pappá Győrben szentelték 1971. június 17-én. Fonyódon és Balatonfüreden volt káplán, majd 1978-tól a veszprémi Szent László-, később a Regina Mundi-templomban látott el lelkipásztori feladatokat. A 80-as években vicerektorként működött a budapesti központi szemináriumban, 1986 és 1989 között a budapesti Egyetem-templom igazgatója volt.

Keszthelyre, a Magyarok Nagyasszonya-templomba 1989-ben került, s ott szolgált plébánosként 2010-es nyugalomba vonulásáig.

Dr. Léber Mihályt hívek, családtagok és a térség papjai köszöntötték az évfordulón
Fotó: Péter B. Árpád / ZAOL.HU – MEDIAWORKS

Dr. Léber Mihálynak meghatározó szerepe volt a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola létrehozásában, melynek lelki igazgatója volt, és – mint a keszthely.hu portálon, a város korábbi kitüntetettjeinek méltatásai közt olvasható – munkássága során mindig nyitott volt a társadalmi kapcsolatokra, a civil szervezetek tevékenységében is aktívan részt vett, és segítő szándékkal közreműködött a Fő tér rekonstrukció előkészületi munkálataiban is.

Az aranymise főcelebránsa, dr. Pápai Lajos nyugalmazott győri megyés püspök szentbeszédében Jézust idézte: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket!”, majd az egész életen át tartó papi hivatásról, küldetésről és szolgálatról beszélt.

– A pap feladata jó pásztorként ott állni, ahová Krisztus állította a püspök által – szögezte le a nyugalmazott püspök. – Aranymisés paptestvérünk ezt tette.

Volt ebben az 50 évben sok lelki öröm, Isten gondoskodásának a megtapasztalása, de volt más felövezés is. Aranymisés paptestvérünk életében is jelen volt a szenvedés vállalása és a betegség megkötözése.

Dr. Pápai Lajos kiemelte: fontos, hogy az örömteli hit által megszólítsuk a fiatalokat, és vonzóvá tegyük számukra a papi hivatást és küldetést.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.