Szebbnél szebb dinnyék kerülnek a kosarakba Pécsett + videó

A termelőknek idén több problémával is szembe kellett nézniük, legutóbb például a jégveréssel, ám minden jel szerint jó lesz a szezon.

null

A Bama.hu néhány napja ellátogatott a pécsi vásárcsarnokba, ahol minden harmadik-negyedik vásárló dinnyét (is) keresett. Nem hiába, múlt hét elejétől már kapható a hazai, ormánsági görög- és sárgadinnye. A termelőknek idén több problémával is szembe kellett nézniük, legutóbb például a jégveréssel, ám minden jel szerint jó lesz a szezon.

Míg a bevásárlóközpontokban 300 forint a görög-, 500 a sárgadinnye kilója, a vásárcsarnokokban és az útszéli árusoknál ennél kevesebbért is találhatunk nekünk tetsző dinnyéket. A pécsi csarnokban 270–300 forint a piros húsú, míg 350–450 forint a sárga- és cukordinnye kilója.

Szín József gerdei termelő pultja előtt hosszú sor kígyózott, mint mondta, a magszegény dinnyéket általában már az elsők között megvásárolják, ez idén sincs másképp. Vették is a dinnyét a vásárlók, mint a cukrot, volt, aki felet, negyedet vitt haza lefóliázva, de az erősebbek megbirkóztak a 8–10 kilósakkal is. Az egyik rekorder a gyönyörűm 18 kilós görögdinnye volt, melyből bizonyára jó pár napig falatozhat a család.

A hazai termesztésű dinnyék élénkítik most a kínálatot
Fotó: Bama.hu

Tordai János hosszúhetényi termelőnek is sok visszatérő vásárlója van. Ő többek között arról beszélt, hogy lehet megtudni, melyik dinnye az igazán jó. A gazda szerint a dinnye kongása és illata is könnyen elárulhatja, hogy érett-e. Ha kopogtatáskor feszes, kongó hangot hallunk akkor érett dinnyéről beszélhetünk. Figyelhetjük a termés felületét is, az a pontja sárga, ahol a dinnye a földön feküdt, s minél kisebb ez a folt, valószínűleg annál érettebb.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.