A Balaton zalai csücskében is nő a kerékpározók száma

A MÁV-START zrt. kerékpárosszolgáltatásai – egy friss vizsgálat szerint – Európa élmezőnyébe tartoznak.

null

A Balaton nyugati (zalai) csücskében is folyamatosan nő a kerékpározók száma. Mindez szemmel is jól érzékelhető, de a térségi turisztikai szolgáltatók adatai tényszerűen is tanúskodnak erről. A bringások egy része vonattal érkezik, természetesen kétkerekűjével együtt, a MÁV START által közöltek szerint: utasaik egyik kiemelkedő célpontja a Balaton, és erre a desztinációra új típusú, olcsó, vonathoz kötött, egy útra szóló kerékpárjegyet vezetett be a társaság, amelyből egy hónap alatt 27 ezer kelt el. Ez is szempont volt az Európai Kerékpáros Szövetség (ECF) egész kontinenst átfogó vizsgálata során, amely a 2021-es „a Vasút Európai Éve” programhoz kapcsolódóan készült. Ebben az ECF kerékpárosbarát szempontok alapján rangsorolt 69 vasúttársaságot, azt vizsgálva, az egyes európai szolgáltatóknál mennyire egyszerű a biciklis közlekedés vonattal. A MÁV-Start a 4. helyet szerezte meg, megelőzve például az ÖBB-t és a Deutsche Bahnt (előbbi osztrák, utóbbi német).

Ezzel kapcsolatban a MÁV-Start közölte: az európaiak körében egyre népszerűbb a vasúti és a kerékpáros közlekedési mód kombinációja; mindkettő népszerű az ingázók, a szabad­idős tevékenységet folytatók és a turisták, kirándulók körében, s a legfenntarthatóbb utazási formák közé tartoznak.

Kerékpárosok Keszthelyen. A statisztika szerint sokan vonattal jöttek a Balatonig
Fotó: zaol.hu

Az ECF vizsgálatában éppen ezért a szakemberek arra keresték a választ, mennyire egyszerűen vehető igénybe napjainkban Európában a vasúti és kerékpáros-közlekedés elegye. A tanulmány 69 vállalat gyakorlatát vizsgálta hat szempont szerint, a MÁV-Start a lehetséges 50 pontból 34-et elérve lett a negyedik. A maximális pontszámot senki sem szerezte meg, ami az ECF szerint arra utal, hogy van még teendő e téren mindenhol, bár a tendencia biztató.

– A kerékpározás az egyik legjobb módja a kis káros­anyag-kibocsátású közlekedésnek, és a klímavédelmi törekvéseinknek megfelelően a MÁV-Start is elkötelezett a kerékpáros-infrastruktúra fejlesztésében, a vasút-kerékpár kombináció pedig az egyik legfenntarthatóbb közlekedési módok egyike az autó helyett – fogalmazott az európai vizsgálat kapcsán Kerékgyártó József, a MÁV-Start vezérigazgatója, hangsúlyozva: a hazai vasúttársaság folyamatosan javítja a kerékpárszállítás minőségét, és lehetőségek szerint bővíti a szükséges kapacitásokat. A cég hosszú távú fejlesztési programjában például szerepel, hogy minden vonaton biztosítsák a kényelmes kerékpárszállítás lehetőségét.

Egyre több vonaton tűnik fel a kerékpárosikon, folyamatosan bővül a szolgáltatás
Fotó: zaol.hu

A MÁV-Start bringás szolgáltatásait az utóbbi években több mint félmillióan vették igénybe, a vasúttársaság mintegy 700 kerékpárszállítási lehetőséggel is rendelkező járművét használva – közölte az állami cég, megemlítve, hogy idén eddig már 343 ezren szállítottak biciklit vonattal.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.