A csabai kutyagazdik örülnek a gyűjtőedényeknek

Kutyaürülék gyűjtésére alkalmas kukákat helyeznek ki két ütemben, városszerte, tizenöt helyen Békéscsabán – írja a Békés megyei hírportál, a beol.hu.

null

Kutyaürülék-gyűjtő edényeket helyeznek ki városszerte a közeljövőben Békéscsabán – erről döntött nemrég tartott ülésén Nagy Ferenc alpolgármester előterjesztésére az Ádám Pál vezette városüzemeltetési, fejlesztési és környezetvédelmi bizottság.

– Mindig van nálam zacskó, használom is, szerintem az értelmes ember fel is szedi a kutyája után a piszkot – mutatta Remeczki Erika, aki tegnap délelőtt a belvárosi bölcsőde környékén sétáltatta négylábú kedvencét, Bonbont, az egyéves yorkshire terriert. Hozzátette,

most más lehetőség hiányában a közterületi kukákba teszi a teli zacskót, de ha lesznek kimondottan kutyaürülék gyűjtésére szolgáló edények, akkor azokat használja majd.

Hangsúlyozta: kutyás ismerősei közül mindenki összeszedi az ebe után a piszkot, és ő rá is szól arra a gazdára, aki esetleg nem így tesz, figyelmeztetve őt, hogy a kutya otthagyott némi ajándékot. Úgy véli, ha a fűben, a közterületen marad az ürülék, akkor az fertőzésveszélyt jelent, például egy másik kutya odamehet és belenyalhat.

– Nagyon szeretem, ő az én kis társam, együtt lakunk a panelben – mesélte Erika Bonbon kapcsán. Hozzátette, a kutya teljesen szobatiszta, és séta közben végzi el a kis- és nagydolgát egyaránt. Naponta három-négy alkalommal tesznek egy kört otthonuk körül: reggel, délelőtt, délután és este, van, hogy édesanyja segít be neki a sétáltatásban. Elmondta, Bonbonnal kutyaiskolába is járnak, és örülne, ha lenne kimondottan ebek futtatására alkalmas terület a belvárosban is.

Rendszeresen, reggel és este egyaránt sétáltatja két yorkshire terrierjét, az ötéves Mimit és a hét hónapos Szendit a békéscsabai Bozóné Bakos Rita. Hozzátette: családi programnak is beillik a két, immár családtagnak számító kedvenccel bejárni a környéket, a gyerekek is szeretik vezetni az ebeket. Elmondta, a kutyák napközben az udvaron vannak, és hozzászoktak, hogy a dolgaikat az utcán végzik el. Hangsúlyozta:

mindig van nála zacskó, így nem piszkítják be a közterületeket, a teli zacskókat pedig utcai kukákba helyezik

– mivel a környékükön, a Tessedik utcánál viszonylag kevés szemetes van, ezért szerinte célszerű lenne azok számát is bővíteni. Azt pedig mindenképpen kedvezőnek ítéli, hogy kimondottan kutyaürülék-gyűjtő edényeket helyeznek ki városszerte, ő is használná ezeket.

Tapasztalatai szerint a kutyások többsége egyébként összeszedi kedvence után a piszkot – ezen a téren komoly az előrelépés az évekkel ezelőtti állapothoz képest –, esetleg a nagyobb ebek gazdái azok, akik nem. Eddig nem kapott rajta senkit sem, hogy otthagyná a koszt, de szerinte szólna, ha ilyet tapasztalna.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

A borítóképen: A békéscsabai Remeczki Erika naponta négyszer sétáltatja meg négylábú kedvencét, Bonbont. Fotó: Bencsik Ádám/beol.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.