Elérte áhított célját a kalocsai fotóművész

Török „Töce” Tibor megszerezte a legnagyobb magyar elismerést, idén átvehette fotóművészeti diplomáját.

null

Török „Töce” Tibor elérte áhított célját, és idén végre átvehette a Magyar Fotó­művészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének (MAFOSZ) A-MAFOSZ fotóművész diplomáját. A régióban csak kevesek által birtokolt kitüntetés hosszú ideje tartó munka eredménye, hiszen szigorú feltételek teljesítésére van szükség, és az eredményekre fel is kell hívni a szakmai közösség figyelmét – derül ki a baon.hu cikkéből.

– A MAFOSZ nem minden esetben követi az egyes fotósok munkáját, mert sokan sokfelé pályázunk, szerte a világban. Én 2021 első félévében eddig 74 képelfogadáson, hét díjazáson és tíz külföldi pályázati megjelenésen vagyok túl – vette sorra kérdésünkre a fotóművész. – Az A-MAFOSZ-­szinthez a hazai szervezet által védnökölt vagy a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) által támogatott pályázaton kell ott lenni, legalább 30 különböző alkotással és 70 elfogadással – magyarázta.

A kép illusztráció. Fotó: Pixabay

Török „Töce” Tibor hangsúlyozta: a munkáját jelentősen könnyíteni fogja a fotó­művész-igazolvány, hiszen mostantól jó pár olyan eseményre is eljuthat, amelyekre ennek hiányában nem lenne lehetősége. A diplomával együtt jár persze az is, hogy fotóművészkörökben ismertebbé válik a neve, ami további szakmai fejlődés és közös kiállítások felé nyithat utat. Most, hogy a legnagyobb magyar elismerést sikerült megszereznie, még intenzívebb munkára készül, hiszen a következő nagyobb lépcső a FIAP-diploma megszerzése lenne. Ehhez persze külföldi szereplések kellenek, de ebből a szempontból sem áll rosszul, hiszen már 26 különböző országban jártak a művei. Ha a nemzetközi elismerés is megérkezik, szívesen vágna bele fotópályázatok zsűrizésébe, vetette fel.

– Mindig keresem az új kihívásokat, és minden országban, illetve földrészen más-más stílust szeret a zsűri vagy a közönség. Pont ezért nehéz a beküldésre szánt képek kiválasztása: néha napokba telik, mire megvan az a négy, amit szívesen elküldök – mutatott rá. – Feladni nem szabad: mentorom, a néhai Benke Feri bácsi és a sportmúltam is ezt tanította meg. A kedvelt témáim közé továbbra is a szociofotók, vagyis emberközeli portrék és életképek, illetve az eltűnő világok tartoznak – osztotta meg.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.