Életet mentett a szabadnapos gyulai tűzoltó

Kivételes lélekjelenlétének és gyorsaságának köszönhetően mentett életet Nagy Béla szabadnapos tűzoltó augusztus 20-án délután Gyulán – írja a Békés megyei hírportál, a beol.hu.

null

 Egy férfi vélhetően kerékpárjával az Élővíz-csatornába csúszott és elmerült. A törzszászlós szinte azonnal utána ugrott, kihúzta a partra és az újraélesztését is megkezdte, amit egészen a mentők kiérkezéséig folytatott.

Augusztus 20-án, olyan délután fél öt-háromnegyed öt táján a családommal, feleségemmel és három gyermekünkkel vízi túrához készültünk az Élővíz-csatorna gyulai szakaszán. Az Erkel Gimnázium előtti részen kezdtük el felfújni a gumicsónakot, illetve az ülőkéket, a srácok is segítettek a műveletben, amikor egy hatalmas csobbanásra lettünk figyelmesek néhány tíz méterre tőlünk, a csatorna Békéscsaba felé eső irányából. Kisvártatva valaki azt kiabálta: „Segítség, ember a vízben!” A csatorna túloldaláról egy fiatalember jelezte ilyen módon, hogy nagy baj van

– elevenítette fel a történteket a Gyulai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársa, aki különlegesszer-kezelőként tevékenykedik a tűzoltóságnál.

Nagy Béla rögtön letette a pumpát, és a hang irányába kezdett futni. A túloldalt meglátta a fiatalembert, aki kiabált, ő adott instrukciókat, hogy körülbelül hol lehet a csatornába esett férfi. A víz tükör sima volt, így elkélt az útmutatás. A tűzoltó törzszászlós a vízbe ugrott, lemerült és keresni kezdte az illetőt. Ezalatt felesége, Anikó hívta a mentőket, Nagy Béla pedig a víz alatt megtalálta az eszméletlen férfit, és amilyen gyorsan lehetett a felszínre húzta, majd a segítséget kérő fiatalemberrel közösen a partra emelték. Látta a víz alatt a biciklit is, így valószínűsíthető, hogy a férfi a kerékpárjával esett vagy csúszott az Élővíz-csatornába.

A partra emelést követően az eszméletlen sérült légútjait, a száját és az orrát is megtisztította a víztől és a belekerült hordaléktól, majd – mivel érzékelhető volt, hogy komoly a probléma – megkezdte az újraélesztést.

Felesége előbb tartotta a kapcsolatot a mentőkkel, majd egészségügyisként maga is segített. Három gyermeküket ezt megelőzően megkérték, hogy menjenek az autójukhoz, illetve egy járókelő házaspárt pedig arra, hogy vigyázzanak a srácokra.

– Tűzoltóként elsajátítottuk az újraélesztést, amit a különböző képzéseken, tréningeken mindig fel is frissítünk, így nem féltem elkezdeni – tette hozzá. – Folytattam a mellkasi kompressziót, majd oldalt fektettem a sérültet, hogy a lehető legtöbb víz kijöjjön belőle. Ezt követően pedig tovább alkalmaztam a mellkasi kompressziót. Közben megérkeztek a rendőrök és a mentők. Utóbbiak kiérkezésénél megmozdult a férfi hasa, a mentők el is mondták, hogy ez azt jelenti, hogy kezd visszatérni a keringés. Később átvették a beteget, folytatták az ellátást, én pedig segítettem nekik az eszközök pakolásában, illetve később a mentőkocsiba emelésében. Ekkor már stabil volt az állapota, a mentők a gyulai kórház intenzív osztályára szállították.

Borítókép: Bencsik Ádám/beol.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.