Indul a szezon! – Szarvasveszély az utakon, főleg a Dunántúlon

Augusztus végétől november közepéig az országutakon, különösen az erdős, ligetes szakaszokon számítani kell a szarvasok megjelenésére.

null

A szarvasbőgés az időjárási és földrajzi viszonyoktól függően először az ország nyugati részein kezdődik, Somogy, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében hallatják a bikák a hangjukat, és folyamatosan észak, észak-keleti irányba haladva a zempléni tájegységek gímszarvasai zárják a sort - olvasható a Fejér megyei hírportál, a FEOL cikkében.

A bikák bőgési időszakában az állatok jóval aktívabbak, veszélyérzetük csökken, ezért könnyen szaladhatnak ki az úttestre. A szarvasok mozgása szeles időszakban általában alábbhagy, de alkonyat idején, valamint hidegre forduló időjárás esetén mozgékonyabbak.

A szarvaselütés következményei súlyosak lehetnek, nem csak a vadállat sérülhet, hanem a jármű vezetője és utasai is. Ugyanis a viszonylag magas testfelépítésű szarvas a szélvédőbe csapódva az utastérbe juthat. Az elütéskor akkora energiák szabadulnak fel, amelynek hatására annyira megsérülhetnek a tetőoszlopok és a tető, hogy az autó akár totálkárossá is törhet.

Figyeljünk a sebességre!

Hogy a vadbaleseteket elkerüljük, szürkülettől, illetve az erdős környezetű utakon egyéb időben is, mérsékeljük a sebességet, így csökken a féktávolság. Ha pedig állatot látunk, akkor érdemes lassítani, mert a vadak viselkedése kiszámíthatatlan, megugrásukra, gyors vágtázásukra, hirtelen irányváltásukra bármikor számítani lehet, és arra is, hogy többen vannak a környéken. Ha mégis megtörténik a baleset, a vadhoz nem szabad hozzányúlni, lehúzni az útról, mert ha még életben van, akkor az agancsával, a harapásával, vagy rúgásával sérülést okozhat.

Baleset esetén hívni kell a 112-es segélyhívó számot és meg kell várni a rendőri intézkedést. Az elpusztult vadállatot nem szabad a helyszínről elszállítani, az a helyi vadásztársaság tulajdonának számít, elvitele lopásnak minősül.

(Borítókép csak illusztráció. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.