Mentett állatok között tanulhattak a természetről a töreki nomád tábor lakói

Gyerekzsivajtól és a boldogan vágtázó lovak patadobogásától volt hangos Töreki ezen a nyáron – írja a Somogy megyei hírportál, a sonline.hu.

null

A Dharma Lómenhely nemzetközi ifjúsági táborában az elmúlt hat hétben átlagosan heti harminc gyerek ismerkedett az állatokkal és a természettel. Törekiben a negyven hektáros területen 130 mentett állat él szabadon. Czinkóczky Csaba, a Dharma Lómenhely alapítója elmondta: a táborozók számára az első napok voltak a legnehezebbek, hiszen itt nincs térerő, nem tudják a telefonjukat bújni, kiszakadtak a városi közegből.

A kezdeti megilletődés után a gyerekek többsége már nem is akart a mobiljával foglalkozni

– mondta Czinkóczky Csaba.

Mivel a nagytestű állatok nem karámban, kerítés mögött, hanem teljesen szabadon élnek, ezért a fiataloknak meg kellett tanulniuk együtt élni velük. A délelőttöket az állatok gondozásával, ellátásával töltötték a gyerekek, melyet annyira élveztek, hogy sokszor egymás kezéből vették ki a szerszámot. Emellett nagyokat kirándultak és védett, ritka madarakat is kémleltek ornitológus segítségével. Egy helyi méhész a rovarok fontosságáról mesélt. Az állatok ellátásán túl a tábor egyik legnépszerűbb programjává vált az unatkozóóra, amikor a gyerekek maguknak találhattak ki programokat. Czinkóczky Csabát is meglepte, hogy a fiatalok elővették a régi gyerekjátékokat; számháborúztak, társasoztak és új játékokat találtak ki.

Megtanultak itt újra gyereknek lenni és önállóan jól érezni magukat. A mai gyerekek ugyanis jellemzően kevésbé önállóak, amikor a szabadidejükről van szó

– mondta.

A tábor díjával a gyerekek és szüleik a négylábú lakókat támogatták, a befolyó összeg nagy részét a téli élelmezésre fordítják majd. Tavasztól őszig sok önkéntes érkezik Törekibe, viszont télen nehéz a menhely fenntartása. A járvány miatt a külföldi önkéntesek nem jöhettek, csak egy mongol lány ragadt a menhelyen őszig, aztán egy belga csapat érkezett még segíteni rövid időre. – A vírus térdre kényszerített minket – mondta a menhely alapítója. – Sok gond és feladat volt a menhely körül, segítségünk viszont alig akadt. Nagyon várjuk már ismét a külföldi önkénteseket.

Nagyon nehéz, fáradságos feladat ez, de feltölt bennünket, amikor halljuk a föld dübörgését a paták alatt és látjuk, ahogy rohannak körbe a lovak boldogan, szabadon. Azok az állatok, amelyek egykor betegen, sérülten, gondozatlanul kerültek ide. Ez olyan érzés, amellyel túl tudunk jutni a nehéz időkön

– mesélte Czinkóczky Csaba.

Törekiben mindenkit szívesen látnak akár csak egy délutáni sétára is. Önkénteseket is várnak az állatok körüli munkához. A lómenhely fenntartói különböző szervezetekkel együttműködve szerveztek már programot hátrányos helyzetűeknek, s céges összejöveteleket is gyakran tartanak náluk.

Az eredeti cikk ITT érhető el.

Borítókép: sonline.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.