A kultúra szerelmeseinek kedveskedik a Nógrád megyei könyvtár

Kilencvenkettedik alkalommal szervezte meg az Ünnepi Könyvhét című rendezvényt a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöksége – írja a Nógrád megyei hírportál, a nool.hu.

null

A kezdeményezéshez a Balassi Bálint Megyei Könyvtár is csatlakozott, színes programokat kínálva a kultúra szerelmeseinek.

Molnár Éva, az intézmény igazgatója elmondta, hogy idén az ünnepi könyvhét immár kilencvenkét éves, ugyanakkor emlékei szerint szeptemberi időpontban még sosem tartották.

Hozzátette: az a céljuk, hogy olyan könyveket és az olvasást népszerűsítő irodalmi rendezvényeket tudjanak nyújtani az olvasóközösségüknek, amelyek élményeket adnak, felkeltik az érdeklődést és irányt mutatnak. A könyvtárigazgató arra is kitért, hogy az ünnepi könyvhét méltó ünneplése érdekében szombatig több lehetőséget kínálnak a látogatóknak a kulturális élményszerzésre.

Fotó: H. M./NMH

Dr. Dániel Zoltán, a megyeszékhely alpolgármestere elmondta: nem csak a köteteknek, magának a könyvtárnak is lelke van, amely nagyon sok részből áll. Így például az ott dolgozókból, akik kiszolgálják e lélek egy másik fontos részét, az olvasókat.

– Magyarországon először 1929-ben rendezték meg az ünnepi könyvhetet Supka Géza irodalmifolyóirat-szerkesztő javaslatára. Ez a magyar irodalom ünnepe, ahol véleményem szerint az a legfontosabb, hogy az írók és az olvasók találkozhatnak, közelebb kerülhetnek egymáshoz – hangsúlyozta dr. Dániel Zoltán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.