A nógrádi végvárban mutatták be a török kultúrát

A középkori török kultúra máig ható érdekességeivel ismerkedhettek a látogatók szombaton Nógrád várában. A Hungari Dzsebedzsi hagyományőrző egyesület tagjai még Szulejmán szultán eredeti kávéjával is megkínálták vendégeiket.

null
Szabad téren, tábori körülmények között főzték a kávét a török idők végén elpusztult nógrádi vár ódon falai között
Fotó:  H.Cs. / NOOL.HU/MEDIAWORKS

Szikrázó napsütésben kivételesen pompás látvány tárul elénk Nógrád megye névadó várának romjai közül. Itt kerestük fel a török hagyományőrzők csoportját, és a falu felőli oldalon megleltük sátraikat. A végvári vitézek középkori ellenségeinek közismert öltözékeibe bújt férfiak és hölgyek itt mutatták be Kis-Ázsia Európában is oly népszerű kincseit. Papp Gergely, a csoport vezetője éppen feketekávét töltött egy család felnőtt tagjainak, szigorúan kikötve, hogy tizennyolc év alattiaknak ezt az erős italt tilos fogyasztaniuk - olvasható a Nógrád megyei hírportál, a NOOL cikkében.

 Mi nem a kultúra harcias, hanem a békés ágát ismeretterjesztő céllal mutatjuk be, és nagyon szeretünk történelmi helyszíneken, mint most Nógrádon megjelenni 

– fejtette ki röviden az egyesület tevékenységének főbb elemeit az elnök. – Ennek komoly része a gasztronómia, az írás, az egyes jelképek bemutatása.

Az arab szépírás művészet. Régen a törökök is ezt használták
Fotó: H. Cs. / NOOL.HU/MEDIAWORKS

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.