A zalai megyeszékhely történetének legnagyobb ipari beruházásaként épül a német gyár

A Lynx-harcjárműgyár 2023-ra készül el és 500 új munkahelyet teremt. Az itt gyártott Hiúzokkal szerelik majd fel a Magyar Honvédséget.

null
Fotó: ZAOL.HU/MEDIAWORKS

A zalai megyeszékhely történetének legnagyobb ipari beruházásaként épül a német Rheinmetall 30 ezer négyzetméteres gyára a Zala ZONE Járműipari Tesztpálya melletti 40 hektáros területen, 60 milliárd forintos ráfordítással – írja a Zala megyei hírportál, a zaol.hu.
A beruházás jelentős hatással lesz Zalaegerszeg gazdaságára, szakképzésére és felsőoktatására, hiszen további beszállítók telepednek majd le, kutatásfejlesztési és innovációs programok indulnak, továbbá 2023/2024-től évi közel egymilliárd forinttal emelkedik az önkormányzat adóbevétele, melyet a városi fenntartású bölcsődékre, óvodákra, rendelőkre, idősotthonokra, utakra és egyéb fejlesztésekre lehet fordítani, fogalmazott a német óriásvállalat és a magyar állam együttműködésében megvalósuló beruházásról Balaicz Zoltán polgármester.

A gyár építése tavaly december közepén indult s máris elérte a legmagasabb pontot, így a napokban megtartották a hagyományos bokrétaünnepet, amelyen beszédet mondott Armin Papperger, a Rheinmetall elnöke, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Maróth Gáspár védelmi ügyekért felelős kormánybiztos, Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, Vigh László országgyűlési képviselő, és Vadvári Tibor alpolgármester.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.