Épül a korszerű, négyévszakos Sziget-kék Debrecenben

Kétszer nagyobb területen, dupla annyi játékelemmel várja tavasztól a családokat az eddig Ötholdas Pagonyként ismert játszótér a Nagyerdőn – írja a Hajdú-Bihar megyei hírportál, a haon.hu.

null

A beruházás részleteit pénteken ismertették a helyszínen, ahol már a reggeli órákban javában dolgoztak a munkagépek. A duplájára terjeszkedő játszótéren többek között kávézó és 450 négyzetméteres zárt, rendezvényteremmel felszerelt központi épület is lesz. A megújult közösségi parkban olyan játék-és mászóelemek is lesznek, melyek lehetővé teszik akár a 15-16 évesek önfeledt szórakozását is. A kivitelezőnek hét hónap áll rendelkezésre a munkálatok befejezéséig, így az 1,1 milliárd forintból megújuló és bővülő, a régióban egyedülálló Sziget-kék már tavasszal fogadhatja a debreceni családokat.

Fotó: Kiss Annamarie / haon.hu

Kósa Lajos országgyűlési képviselő bemutatta a látványterveket, mely szerint az érintett részt a Hotel Nagyerdőig bővítik, azt eddig építési területként tartotta számon az önkormányzat. A tölgyekkel benőtt, elhagyatott területet jelenleg elsősorban hajléktalanok lakják, ők a jövőben a debreceni hajléktalanellátás szolgáltatásait vehetik majd igénybe. – A pályázati kiírásnak megfelelően kereskedelmi szolgáltatást is kell nyújtania a megújuló létesítménynek, ezért – és nem mellesleg a szülők kedvéért – kávézót is kialakítanak a volt Milleniumi játszótér és Pagony területén – tette hozzá.

A teljes cikk ITT olvasható tovább.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.