Jól sikerült a hétszáz lelkes Fürged első fogathajtó napja

Az esemény díszvendége volt Süli János miniszter, a térség országgyűlési képviselője.

null

Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős miniszter köszöntőjében gratulált a szervezőknek, a polgármesternek, s hozzátette, fontos, hogy újra részt lehet venni közösségi rendezvényeken, ami a magyar emberek hozzáállásának és a kormányzati intézkedéseknek egyaránt köszönhető

– írja a Tolna megyei hírportál, a teol.hu.

A Fürgedi Fogathajtó Verseny sikere, a díjazottak öröme, a közösségi élmény nagy jelentőséggel bír a hétszáz lakosú településen. Különösen annak fényében, hogy Fürged önkormányzatának a múlt év januárjában romlott meg a kapcsolata Ozorával, idén tavasszal pedig Fürged bejelentette, hogy ki akar lépni az Ozorai Közös Önkormányzati Hivatalból.

– A Fürgedi Fogathajtó Versennyel jó hangulatú rendezvényt hoztunk létre, ennyi gratulációt korábban még sosem kaptam. Sajnálom, hogy rossz a viszony Ozorával, de úgy néz ki, hogy az egész rendezvény átkerül hozzánk. A korábbi években is tartottunk Fürgeden lovasnapokat – mondta Barkóczi József. Hozzátette: augusztusban Ozora polgármesterét és őt békéltető beszélgetésre hívta dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott. Lát lehetőséget arra, hogy konszolidálják a helyzetet, de ehhez szükséges, hogy Ozora polgármestere garanciákat adjon: betartja majd a már készülő megállapodást.

Fotó: Kiss Alber/Tolna megyei hírportál

A Magyar Falu Programnak köszönhetően mintegy tízmillió forintból fel tudták újítani a ravatalozójukat. Júniusban adták át a helyi piacteret, amely a környék legszebb piactere lett. Jelenleg több árust várnak vidékről, hogy minél szélesebb legyen a kínálat. Az Árpád utcában négyszázötven méteren javították az utat, a Vas Gereben utcában hatszáztíz méteren.

Hozzátette: tervbe vették, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő, Fürgedre vezető tizenöt-tizenhat kilométeres utat is rendbe tegyék, szélesítsék, majd átadják a közútkezelőnek. A Polgármesteri Hivatal fűtéskorszerűsítése is hamarosan befejeződik. Hetven-nyolcvan közfoglalkoztatottal dolgoznak, van mezőgazdasági, szociális programjuk, varrodájuk.

A településen található óvoda, ahová huszonkilenc gyermek jár. Az önkormányzat az óvodát szeretné bővíteni, a későbbiek során pedig egy mini bölcsődét is terveznek létrehozni.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.