Kijavítják a megrongálódott buszmegállókat Szatymazon

Augusztus végén 19 külterületi és 3 belterületi buszváró öblének megújítása kezdődött el Szatymazon.

null

Ezek burkolata néhol veszélyesen le­­romlott, a megsüllyedt, kikopott, rossz minőségű útfelület komoly nehézségeket okozott a járművezetőknek – ezek kijavítása, korszerűsítése folyamatos.

Mára a burkolt padka megépítése a kivitelező NORBO-ÉP Kft. részéről gyakorlatilag a végső szakaszba érkezett, az átadás-átvétel is folyamatban van. Bizonyos helyeken, ahol az aszfalthoz zárás az út letöredezettségéből adódóan nem tökéletes, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. meleg aszfaltos javítással október végéig megszünteti a hibákat. A beruházást szatymazi önkormányzat önerőből valósítja meg, ennek összege bruttó 11,5 millió forint - olvasható a Délmagyar cikkében.

Fotó: KARNOK CSABA / DÉLMAGYAR

Biztonságosabb a buszmegálló a templomnál.

– Fejlesztéseink között tervezzük a buszmegállók kialakítását, sok helyen csak tábla van még. Az első megoldások ideiglenesek lesznek, egyelőre járólapokat teszünk le, a végleges, buszöblös kiépítéshez minél hamarabb pályázati pénzt szeretnénk szerezni – mondta lapunknak még augusztusban Barna Károly pol­­gármester a közeli jövő terveiről.

A napokban két ilyet is megnéztünk, az egyik külterületi a „gyári” buszmegálló pár volt a CE Glass mellett, vagyis a Szilánknál, a másik, a belterületi a Szent István-templomnál. Mindkét helyen elkészültek már az ideiglenes járólapozással.

Borítókép forrása: KARNOK CSABA/DÉLMAGYAR

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.