Modern húsüzemet adtak át Debrecenben

Családi vállalkozás nyitott húsüzemet a megyeszékhelyen, a Harcsa utcában – írja a Hajdú-Bihar megyei hírportál, a haon.hu.

null

Nagyságrendileg 750 milliárd forintos előretekintő támogatással segítik, hogy a helyben megtermelt javakat helyben feldolgozva lehessen a legmagasabb fogyasztói igényeket kielégítve eljuttatni a vásárlókhoz – erre emlékeztetett Papp Zsolt György, az agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára a Kathi Farm Kft. húsfeldolgozó üzemének ünnepélyes, szerdai átadóján.

A debreceni élelmiszeripar 141 milliárd forintos árbevétellel rendelkezik 2020-as adatok alapján, több mint ötezren dolgoznak a szektorban. Ennek csaknem 30 százalékát adja a húsipar.

Fotó: Kiss Annamarie / haon.hu

– Az elmúlt tíz évben a Debrecenben működő vállalkozások, így az élelmiszeripari cégek is rendkívül perspektivikusan gondolkodnak, és a rendszerváltozás utáni 15 évben elszenvedett veszteségeket ledolgozták – erről már Papp László polgármester beszélt miután felelevenítette a rendszerváltás utáni nehéz, piacvesztéssel járó időszakot, a Debreceni Húsipar bezárását. A város első embere elismerte azt a példaértékű családi összefogással megvalósult generációváltást, amelyet a Kathi família ért el, és elmondta azt is, a város kiemelt figyelmet fordít a kis- és középvállalkozások fejlesztésére is.

A teljes cikk ITT olvasható el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.