Pályaválasztó nyolcadikosokat vár a dunaújvárosi alkotóműhely

Az első félévben elsősorban a most nyolcadik osztályosok élvezhetnek megkülönböztetett figyelmet, hiszen nekik hamarosan választaniuk kell. Ebben szeretnének segíteni – írja a dunaújvárosi hírportál, a duol.hu.

null

A DSZC Digitális Közösségi Alkotóműhelye az új tanévben is szervezett formában várja az érdeklődő általános iskolás diákokat.

A nyár folyamán remekül vizsgázott a helyszín, hiszen a vakáció időszakában közel 300 kisdiák töltött el egy-egy tábornapot az alkotóműhelyben. A kínálati paletta rendkívül sokszínű volt, hiszen drónokat, robotokat próbálhattak ki, illetve programozhattak. Népszerű volt a 3D alkotás, lézervágóval dolgozhattak, de kipróbálhatták a hagyományos megmunkáló eszközöket is. Több alkalommal is filmet készítettek, elkészült egy bogárhotel, egy társasjáték figurái, egy vízimalom váza és mindig maradt idő egy kis kikapcsolódásra is.

Fotó: DSZC

A nyár elmúltával a munka folytatódik az alkotóműhelyben, de a DKA a következő hónapokban elsősorban a most nyolcadikos korosztállyal való találkozást szorgalmazza.

A Digitális Közösségi Alkotóműhely weboldalán részletes tájékoztatást olvashatnak az ott folyó tevékenységről, foglalkozásokról.

Az érdeklődő általános iskolák pedagógusait arra kérik, hogy az oldalon található elérhetőségeket használva vegyék fel velük a kapcsolatot, illetve a kiválasztott dátumra, foglalkozásra foglaljanak időpontot.

Az eredeti cikk ITT érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.