Vakmerő motorosok gumifüstjében úszott Mezőberény

A látványos program során nyaktörő, remek motoros mutatványokkal szórakoztatták a nézőket.

null

A már korábbról ismert nagy nevek mellett több tehetséges fiatal is fellépett, bemutatkozott szombaton a Motorosok Baráti Köre Mezőberény Egyesület és a Bátszi Motor szervezésében megtartott Streetfighter Napon – nyilatkozta Szikora András.

A rendező egyesület elnöke elmondta, az új generáció tagjai kifejezetten ügyesek, olyan dolgokat láttak tőlük, amitől leesett az álluk.

Mint megtudtuk, természetesen a teljesség igénye nélkül nem hiányozhattak programról az olyan kiválóságok sem, mint Mókus, Podani Milán, Hidi Miki, Kötél Pityu, Végh Tomi „Tompika”, ahogy láthatták a nézők Borbély Kornélt és Dér Gabit, de Citrom is visszatért Berénybe erre a hétvégi napra.

Alig néhányan maradtak csak igazoltan távol, például a kezdetektől a Streetfighter Nap hangjának számító Hadnagy Józsi, aki halaszthatatlan munkahelyi elfoglaltságai miatt nem tudott most Mezőberénybe jönni. Átmeneti helyettese, a szintén stuntrider Szabó Ákos – aki nem mellesleg a Safety-Hungary vezető instruktora is – remekül helytáll, kiválóan kommentálta az eseményeket.

A stuntriderek egyébként úgy tekintenek a mezőberényi eseményre, mint egyfajta kiváló hangulatú és szervezésű évadzáróra, ezért is igyekszik mindenki eljutni a közép-békési városba.

A Motorosok Baráti Köre Mezőberény Egyesület jövőre lesz 20 éves, aminek jegyében már a szombati programot is a családok és a baleset-megelőzés jegyében is hívták életre, hiszen a két évtized alatt már sokak gyermekei és unokái szintén elkezdtek motorozni.

A napot színesítette egy imitált baleset, amelynek részeként Podani Milán „ütközött” egy autóssal. A Magyar Mentőmotor Alapítvány bemutatta, hogy miként kell egy sérültet ellátni, mit kell tenni, mik a teendők, ha balesetet észlelnek. A Mezőberényi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai pedig azt szimulálták, hogyan kell kiszabadítani egy sérültet az autóból.

A teljes cikket ITT érheti el. 

Kiemelt kép: Imre György

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.