A Nemzeti Vágtáról hozott aranyérmet a dombóvári focista

A 22 éves sportember állt nagyapja mögött segédhajtóként a Nemzeti Vágta fogatversenyén.

null

Nem is gondolnánk, hogy mennyire jóban van a lovakkal ifj. Tieger Endre, a megye egyes Dombóvári FC futballistája. A 22 éves sportember állt nagyapja mögött segédhajtóként a Nemzeti Vágta fogatversenyén. Mint fogalmazott, megtiszteltetés számára, hogy osztozhatott a sikerében.

Sütvénypuszta, dél-tolnai lovasközpont Döbrököz határában. Innen indul minden évben Tieger Endre fogatával a Nemzeti Vágtára.

Jubileumi év volt az idei, mert tizedik alkalommal vehetett részt a Kincsem+Fogatvágtán. 

A versenyen a résztvevők az ókori római szekerek modern változatával küzdenek meg, hogy minél előbb átérjenek a célvonalon. A versenyszámon az elmúlt egy évtizedben a hazai fogathajtó szakma kiválóságai mérték össze tudásukat, akik sokszoros magyar, Európa – és világbajnokok. 

Minden évben ezt a nívót kell megugrani, ha valaki sikeres akar lenni.

Tieger Endre nagy erőbedobással készült az idei évre, mert már kétszer elhódította a győztesnek járó babérkoszorút, és idén is nagy reményekkel indult a fővárosba. Ahogy minden esetben, most is biztosítottak voltak a felkészüléshez szükséges feltételek. Felesége, dr. Puchner Ildikó, és az egész család támogatása mellett, Szabó Sándor segítsége és Döbrököz község patronálása elengedhetetlen volt a sikerhez. A fogatot hatéves sárga kisbéri félvérek húzták, név szerint Forrás Forell és Forrás Froton, akik mindennapjaikat Sütvénypusztán töltik.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Borítókép: Kovács Tamás/MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.