Az örökbefogadást népszerűsítik az egri színház munkatársai

Az Állatokat Védjük Együtt Alapítvány menhelyén élő kutyák és macskák gazdára találásában segítenek a Gárdonyi Géza Színház tagjai.

null

Szombaton és vasárnap kampányfotók készültek a színészekről és több, a menhelyen élő állatról, akiket az adventi időszak alatt mutatnak be a Gárdonyi Géza Színház hivatalos Facebook-oldalán, a Fogadj örökbe! akció keretében — olvasható a Heves Megyei Hírportálon.
 

Az ötlet megálmodója Babócsai Réka, a társulat színésznője a Heves Megyei Hírportál érdeklődésére elmondta, rendszeresen jár a menhelyre kutyát sétáltatni, és megfogalmazódott benne, hogy másként is segítene ezeknek az állatoknak. Így jött az ötlet, hogy az örökbefogadás népszerűsítésben a színészek is részt vehetnének.

 

A hétvégén készült fotók november 25-től december 20-ig folyamatosan kerülnek fel a közösségi média felületre, ezzel is szeretnénk örökbefogadásra buzdítani mindenkit 

– fogalmazott.

 

Társy Diána, az Állatokat Védjük Együtt Alapítvány vezetője nagyon hálás, hogy a színház igazgatója Blaskó Balázs teret adott ennek az elképzelésnek és az intézmény falain belül készülhettek a fotók. 

A kampányban résztvevő színészeket és színházi dolgozókat is kiemelte, hiszen szerves részei lesznek így az egri menhely, és az ott élő állatok népszerűsítésének.
 

A karácsony közeledtével sokan elgondolkoznak, hogy menhelyről fogadnak be kisállatot vagy ajándékoznak valakinek. 

Társy Diána azt tanácsolja, hogy ajándékba csak előzetes egyeztetés után válasszunk valakinek házikedvencet. Ha pedig saját négylábú választása a cél, akkor a menhelyet emailben, telefonon vagy sms-ben érdemes megkeresni és velük együtt kiválasztani a megfelelő kutyát vagy macskát.

 

Az eredeti cikk ITT olvasható.


Borítókép: Kutya egy kennelben a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálatának Illatos úti telepén 2018. október 30-án. Fotó: MTI/Mohai Balázs
 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.