Darazsakra figyelmeztet az erdészet a Mátrában

A száraz, meleg nyár vége, ősz eleje miatt darázsveszéllyel kell számolniuk a Dél-Mátrában, elsősorban a Rákóczi-forrás környékén túrázóknak.

null

Dudás Béla, az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének vezetője a Heves megyei hírportálnak elmondta, az elmúlt két évhez hasonló a helyzet a turisztikailag frekventált területen. Az erdészetvezető hangsúlyozta, hogy évente tájékoztatnak a veszélyről az internetes felületükön, és a nagyobb erdei rendezvények szervezőinek a figyelmét is felhívják erre.

Kilátás a Hanák Kolos kilátóból az őszi színekben pompázó Mátrára Fotó: MTVA/Lehotka László

– Az erdő turisztikai jellege miatt sok öreg erdőfolt található erre. Ezek „zöldfolyosóként” követik a turisztikai nyomvonalat, hiszen senki sem szeret fiatal erdőben túrázni. Az öreg fák között viszont sok a korhadt egyed, ezekben jó élőhelyet találnak a lódarazsak. Mivel nem civilizált környezetről beszélünk, ezért a veszélyhelyzet azonnali megszüntetése vegyszeres vagy más drasztikus eszközzel fel sem merülhet. Ezek a rovarok az erdei életközösség szerves részei. Itt az embereknek kell alkalmazkodniuk a természethez. Amint beköszönt a hideg, csapadékos idő, a darázsveszély jelentősen csökkenni fog – fogalmazott Dudás Béla.

Az erdészetvezető arról is beszámolt, hogy hétfőn a veszélyre figyelmeztető táblákat helyeztek ki a gócpont felé vezető ösvények mentén.

Az eredeti cikket IDE kattintva olvashatják!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.