Elkészült végre a régóta várt pumpapálya Komlón

Elkészült a tekerés nélküli kerékpározás, a pumptrack hódolói számára gyakorlási lehetőséget biztosító pumpapálya Körtvélyesben – írja a Baranya megyei hírportál, a bama.hu.

null

Mint ismeretes, eredetileg görparknak indult a beruházás, azonban a rendelkezésre álló források csak a tervezettnél kisebb pálya kialakítását tették volna lehetővé, ezért a támogatás módosítását kezdeményezte a város, aminek eredményeként 40 millió forint értékben különböző nehézségű erdei bringapálya, illetve egy pumpapálya épülhet a városban.

Az önkormányzat a szükséges ötvenszázalékos önrészt a tavalyról megmaradt belügyminisztériumi forrásból biztosítja, így a beruházások összesen a városnak 5 millió forintba kerülnek.

Erdei bringapálya is épül

A pumpapályára a sport szerelmesei tíz éve vártak. Az erdei bringapályára is nagy az igény – a bicikliút egyedi élményt nyújt a kerékpárosok különböző korosztályainak, illetve ahol egyesületi keretek között versenyeket is lehet rendezni.

Nyomvonala a Nagy László és az Altáró utca közötti önkormányzati tulajdonban lévő erdős területen húzódik.

A tervek szerint különböző típusú és nehézségű pályák kialakítására nyílik lehetőség, a fejlesztéssel érintett terület természeti és domborzati adottságainak köszönhetően, ezenkívül a nyomvonal további előnye, hogy közútról is könnyen megközelíthető. A város központjában helyezkedik el, de mégis megfelelő távolságra a lakóházaktól. A pályakomp­lexumot a későbbiekben a kihasználtság és pályázati lehetőségek figyelembevételével akár tovább is bővítenék.

Az extrém sportok híveinek kedvez, hogy a körtvélyesi pumpapálya és a Juhász Gyula utcai erdei kerékpárpálya mellett egy skatepark is épül a Közösségek Háza mögötti bitumenes területen.

A borítók illusztráció. Forrás: Unsplash

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.