Emberléptékű és élhető városnak tartja Kaposvárt Tarlós István

Két év kényszerszünet után rendezte meg első összejövetelét a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) kaposvári csoportja szerdán este.

null

Csillag Gusztáv ügyvéd, a KÉSZ kaposvári csoportjának elnöke rövid számadást tartott az eltelt időszakról – írja a Somogy megyei hírportál, a sonline.hu.

Fotó: SONLINE.HU/MEDIAWORKS

A csoport tagjainak létszáma 100 alá csökkent a világjárvány alatt, emiatt is állva imádkoztak a covid áldozatainak lelki üdvéért a rendezvény előtt.
Tarlós István miniszterelnöki megbízott, Budapest egykori főpolgármestere volt a kaposvári KÉSZ vendége. Előadását Szita Károly polgármester és Gelencsér Attila, Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője is végighallgatta a püspöki székház nagytermében. Tarlós István utoljára 2019 adventjén járt a somogyi megyeszékhelyen, de erős a kötődése a városhoz, mert egy egyetemi barátja és a násza is innen származik, valamint egy unokafivére is itt élt. Kaposvárt emberléptékű és élhető városnak tartja, amihez gratulált Szita Károlynak, akit régi barátjának nevezett.

– Világjelenség, hogy a nagyvárosok mindenütt liberálisabbak, ezért én a vidéki emberek ítélőképességét egészségesebbnek és életszerűbbnek tartom 

– mondta az egykori főpolgármester.
Tarlós István nem tagadta, hogy Orbán Viktorral voltak vitáik budapesti ügyekben, de 

fontosnak tartja, hogy a kormánypártok ne veszítsék el a választást, szerinte ugyanis ezen nemzedékek jövője múlhat, mert Európának keresztény nemzetállamok egyenrangú közösségének kellene maradnia. 

Az egykori főpolgármester részt vett a budapesti Eucharisztikus Kongresszuson, melyet felemelő élménynek nevezett.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.