Ifjú tehetségek mérték össze tudásukat Palánkon

Három szekcióban mutatták be a mezőgazdaság hagyományait és jövőjét egyaránt magába foglaló pályamunkáikat.

null

Hat iskola tizenhét tehetséges diákja bizonyította szakmai hozzáértését a 35. Csapó Dániel emlékversenyen. A megmérettetésnek múlt hét pénteken adott otthont a Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. Ugyanakkor az intézmény már csütörtökön vacsorán látta vendégül mindazokat – a versenyzőket, felkészítő tanárokat, támogatókat, partnereket – , akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez – írja a Tolna megyei hírportál, a teol.hu.

A próbatételre valamennyi tanuló olyan pályamunkával készült, mely újszerű és a gyakorlatban is alkalmazható meglátásokat tartalmazott. Fülöp Mónika igazgató megnyitója után a versenyzők három szekcióban mutatták be az előzetesen bírált dolgozataikat a szakértő zsűrik előtt.

A fiatalok figyelemre méltó, jövőbe mutató témákat dolgoztak fel, de munkáikban a hagyományok is helyet kaptak.

A diákok igen változatos témakörökben adták közre saját kutatásaikkal is megalapozott összegzéseiket. Egyebek mellett terítékre került a birsalma jótékony, illetve negatív hatása, a képviselőfánk zsiradékjának részbeni helyettesítése tökmagolajjal, a saját szarvasmarha tartás néhány érdekessége, a méhek jelentősége, illetve az árpa viselkedése imitált marsi körülmények között.

A teljes cikk ITT olvasható el.

Borítókép: Makovics Kornél/teol.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.