Közel kétszázötvenmillió forintból épül új sportcsarnok Abonyban

A beruházás segíti, hogy minél több fiatallal ismertethessék meg a birkózást, ezzel egyidőben megteremteni annak lehetőségét, hogy újabb bajnokok nőhessenek fel.

null

A Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola udvarán pénteken helyezték le az épülő Varga János Birkózóterem alapkövét. Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az ünnepségen elmondta, hogy az ország számos pontján épülnek különféle létesítmények, mely a mozgást teszik lehetővé – írja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál, a szoljon.hu.

Az infrastruktúra-fejlesztés célja, hogy minél jobb körülményeket biztosítsanak egy egészségesebb és sportosabb felnövekvő generáció számára

– emelte ki a helyettes államtitkár.

Fotó: szoljon.hu / Mészáros János

Németh Szilárd, a Magyar Birkózó szövetség elnöke hozzátette: a 2010 után bevezetett mindennapi testnevelés óráknak látható eredménye van.

Nemcsak birkózócsarnokot építünk, hanem tornatermet is, amit délelőttönként az iskola tanulói használnak majd. De megoldja az utánpótlás kapcsán felmerülő problémát, hiszen a testnevelők a birkózás felé fordíthatják a gyerekeket

– fejtette ki.

Több mint kétszázmillió forint állami támogatásból és további harmincmillió forint önkormányzati forrásból készül el a háromszázhetven négyzetméteres létesítmény.

A kétszőnyeges birkózóteremben negyven gyermek fér majd el.

A teljes cikk ITT olvasható el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.