Segítséget nyújtanak az otthon melegének megteremtéséhez Békés megyében

Az önkormányzatok a megvásárolt tüzelőt jövő év február 15-ig osztják ki a rászorulóknak.

null
Fotó: MW

Megyénk 52 települése nyert támogatást a Belügyminisztérium szociálistüzelőanyag-pályázatán. A programmal az ötezernél kevesebb lakosú településeken élőket segítik. Az önkormányzatok a megvásárolt tüzelőt jövő év február 15-ig osztják ki a rászorulóknak – olvasható az BEOL cikkében.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a központi költségvetés idén ötmilliárd forint támogatást biztosít a szociálistüzelőanyag-programhoz. A kormányzat 2011 óta támogatja a szociális célú tüzelőanyag-vásárlást; a program 800 millió forintos kerettel indult, évről évre emelkedett, idén már a kezdeti összeg több mint ötszörösét szánják erre a célra. A nyertes önkormányzatok vásárolhatnak barnaszenet vagy tűzifát, utóbbit a megyei kormányhivatal erdészeti igazgatóságai által nyilvántartott erdőgazdálkodóktól szerezhetik be. A tüzelő kiszállítási költségeit az önkormányzatoknak kell állni.

Murony idén 361 mázsa barnaszenet vásárolhat, megközelítőleg annyit, mint tavaly

– mondta el Szegfű Gábor. A polgármester hozzátette, valamivel több mint hatvan családnak jelent ez segítséget, a rászorulóknak egyéni kérelmet kell benyújtaniuk az önkormányzathoz. A szénosztást januárra tervezik.

Kétegyházán karácsonyra már a családoknál lesz a szociális tüzelő. Dr. Rákócziné Tripon Emese polgármester hangsúlyozta, ebben az évben több barnakőszenet kapnak: 1240 mázsa áll majd rendelkezésre, amit körülbelül kétszáz háztartásba juttatnak el.

Kötegyán a 3,7 millió forintos támogatásból 195 erdei köbméter kemény lombos tűzifát vásárolhat

– ismertette dr. Hajdu-Szűcs Mária Kornélia polgármester. Kiemelte, a helyiek jelzései, igényei alapján döntöttek úgy, hogy tűzifa – és nem szén – beszerzésére nyújtanak be pályázatot. Hamarosan rendeletet alkotnak arról, hogy egy-egy háztartás mennyi tüzelőt kaphat és pontosan milyen feltételek alapján. A kötegyániak számítanak a téli segítségre, amit a tervek szerint az ünnepek előtt meg is kapnak.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Borítókép: Illusztráció. Fotó: MW

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.