Tizennégy autó és motor érkezett a kaposvári veteránvizsgára

A gyűjtők három megyéből érkeztek, egy 1936-os Adler Juniort is elhoztak hétfőn az idei utolsó veteránjármű vizsgára.

null

A gyűjtők három megyéből érkeztek, s a bírálaton összesen 14 gépkocsit, motort ellenőriztek. A tervek szerint legközelebb jövő februárban tartanak újabb vizsgálatot – olvasható a Somogy megyei hírportál, a sonline.hu cikkében.

– Örülünk, hogy sikerült megszervezni az ellenőrzést – mondta Punik László vizsgabiztos. – Az idén ez volt a tizedik vizsga, s akárcsak korábban, most is sokféle járművel találkoztunk. Egy 1976-os BMW-n kívül akadt olyan gyűjtő, aki egy Ford lakókocsival érkezett Kaposvárra.

Elek Zoltán egy MZ 250 TS motorkerékpárral gördült be a vizsgára. Az utánfutón biztonságosan rögzítette az 1972-es, sárgára fújt gépet. A szemlélődő számára rögtön egyértelművé vált: a tulajdonos szenvedélyesen ragaszkodik a korabeli járművekhez. Az 53 éves enyingi férfi az évek során 25 motort vásárolt, a felhozatalban Pannónia, Simson és Jawa is fellelhető.

Veterán Moszkvics személyautó. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

– Tizennégy évesen kezdtem motorozni egy Pannónián – mondta a gyűjtő. – A környezetemben egyesek talán azt gondolják, hogy ennyi idő elteltével befejezem a vásárlást. Nos, mostanában aligha változik a helyzet, mivel legközelebb egy 250-es ETZ-el szeretném gyarapítani a gyűjteményt. S korántsem biztos, hogy az lesz az utolsó beszerzés, motor témában azért akad még néhány ötletem.

Csibor László kakasdi veteránjármű tulajdonos szerint az életben olykor komoly következménye lehet a véletlen találkozásoknak. A férfi eredetileg egy 75 M Ford Taunust szeretett volna, ám végül egy Fiat X1/9 Bertonét vásárolt. A két üléses, négy sebességes, 75 lovas sportkupé 1978-ban készült, s az 52 éves tulaj nem kizárólag a műszaki tartalomra összpontosít, hanem a külcsínt is fontosnak érzi. A narancs metálra fújt autóban a konyak barna üléseket sárga, fekete és kék csík is díszítette, s patikatisztaság uralkodott a járműben.

Az eredeti cikkben képet is talál a résztvevő járművekről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.