Jótékonysági céllal rendeztek vásárt Csödén

Első ízben tartottak jótékonysági jellegű adventi vásárt az északnyugat-zalai településen.

null

Szombat délután a közösségi térre várták az érdeklődőket, ahol a falubeliek a téli ünnepkörhöz illő ajándéktárgyakat halmoztak fel – olvasható a Zala megyei hírportál, a ZAOL cikkében.


A kínálatban többek közt adventi koszorúk, asztali díszek, kopogtatók, gyertyák és mécsesek, mézeskalács figurák, illetve sütemények szerepeltek. Feketéné Fellner Marianna polgármester elmondása szerint valamennyit a falubeliek készítették, a munkában a képviselő-testület tagjai jártak élen, az elmúlt hetekben hol együtt, hol külön-külön, otthon dolgozva. 
 

Az adventi vásár szervezői: Sebők Gézáné, Bognárné Pintér Ágota, Nagyné Németh Erzsébet, Kincses Gergely és Feketéné Fellner Marianna, utóbbi Noel unokájával a karjában 
(Fotó: Gyuricza Ferenc)

A polgármester kiemelte: 
Jótékonysági céllal szerveztük meg a vásárt, ugyanis a nyári időszakban szeretnénk a falu lakói számára egy közös kirándulást szervezni a Balatonhoz, s ennek a költségeihez kívánunk többek között ennek a programnak a bevételéből hozzájárulni.

 

Nagyon örülök annak, hogy a kezdeményezés értő fülekre talált a faluban, és a kézügyességük szerint sokan igyekeztek hozzájárulni a vásár kínálatához. A program egy kicsit össze is hozta a helyieket, ami ebben a pandémiától sújtott időszakban kifejezetten szívmelengető érzés - mondta Feketéné Fellner Marianna.

A csödei adventi vásárba ellátogatókat nemcsak a téli ünnepkörhöz illő vásárfiával várták a szervezők, de forralt borral és meleg teával is megkínálták, továbbá arra is volt lehetőség, hogy a jelenlévők egy kicsit elbeszélgessenek a falu ügyeiről.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Borítókép: Az adventi vásár szervezői: Sebők Gézáné, Bognárné Pintér Ágota, Nagyné Németh Erzsébet, Kincses Gergely és Feketéné Fellner Marianna, utóbbi Noel unokájával a karjában

(Fotó: Gyuricza Ferenc)
 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.