Új jégcsarnokot építenek Kiskőrösön

A Magyar Jégkorong Szövetség tao-­bizottsága döntést hozott arról, hogy támogatja a kiskőrösieket egy klasszikus jégkorongpálya építésében.

null

Több mint egy évtizede, hogy Szekeres Károly lerakta a korongozás kultúrájának az alapjait Kiskőrösön. Az egykori csíkszeredai játékos az elmúlt évtizedben jégcsarnokot építtetett, melyet mára kinőttek. A Magyar Jégkorong Szövetség tao-­bizottsága döntést hozott arról, hogy támogatja a kiskőrösieket egy klasszikus jégkorongpálya építésében – írja a Bács-Kiskun megyei hírportál, a baon.hu.

A következő években Kiskőrösön több száz millió forintot költhetnek sportlétesítmény építésére és felújítására. Az igazán látványos nagyberuházás az új jégcsarnok felépítése lesz.

Kilenc éve épült Kiskőrösön egy kisebb jégpálya, ahol a HC Kiskőrös játékosai edzenek, és játszanak a nemzeti bajnokságban.

Emellett a korizni szeretők is igénybe veszik a két edzés között a jégfelületet. A történet több mint egy évtizedre nyúlik vissza, meséli Szekeres Károly, a csíkszeredai származású, Kiskőrösön élő vállalkozó. Bő egy évtizede döntött úgy, hogy a kiskunsági homokos terület közepén fekvő városban megteremti a jégkorongozás kultúráját. Ma már több mint százan sportolnak az egyesületben.

A jelenlegi küzdőtér 40×20 méteres, ezt bővítik ki szabványos – nagyobb – pályává, amely fölé egy új csarnok is épül, melyet a kiskőrösi Zahorszki Sándor tervezett. Az elmúlt tíz év kemény munkáját, eredményeit értékelve hozta meg a Magyar Jégkorong Szövetség tao-bizottsága a támogató döntést, hangsúlyozta Szekeres Károly, a HC Kiskőrös elnöke.

A régi csarnok nagy részét lebontják, de a fogadóépület-rész és az öltözők megmaradnak, az utóbbiak száma kettővel bővül, illetve egy több száz fős nézőteret is kialakítanak majd.

Az egyesület alapítója úgy tervezi a munkálatok indítását, hogy a bajnoki meccsekbe ne zavarjon be az építkezés. Azaz vagy 2022. április 1-jén indul, és a bajnokság elejére elkészül az új épület, vagy pedig egy évvel később fognak a munkához.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.