Járda- és útfelújításra készülnek Beleznán

A magyar vidék fejlesztése érdekében meghirdetett Magyar falu program kínálta lehetőségeket a dél-zalai település az idei évben is kihasználná.

null

A tervek között szerepel járdafelújítás és közösségi tér létrehozása.

Ugyanakkor már elnyert támogatásokról is beszélt Bődör István polgármester. Elmondta: a település József Attila utcája nagyon rossz állapotban van, ezért 380 méter hosszú szakaszát tavaly egy belügyminisztériumi forrásnak köszönhetően szilárd burkolattal látták el. Itt nem álltak meg, a Magyar Falu Programban további 20 millió forintot nyertek a problémák orvoslására, amint az időjárás engedi, a kivitelező nekilát a munkáknak - olvasható a Zala megyei hírportál, a ZAOL cikkében.

Bődör István polgármester a tönkrement járda egy szakaszát mutatja, amit pályázati forrásból hoznának rendbe. Fotó: Szakony Attila / ZAOL

– Az idei évben ugyanebben a programban járdafelújításra is pályázunk – folytatta. – Sőt az idén az anyagköltség mellett a munkabérrendezésre is lehet támogatást igényelni, így összesen 10 millió forintot szeretnénk nyerni. A szinte már járhatatlan, töredezett Kossuth utcai járdának mintegy 400 méteres szakaszát hoznánk rendbe.

Bődör István hozzátette: a volt iskola területén korábban az önkormányzat saját forrásból készített egy színpadot, ám a rendezvényeken a közönség számára sátrat biztosítottak. Most a közösségi tér fejlesztésére, egy fedett, térkő burkolattal ellátott szabadtéri nézőtér létrehozására pályáznak, melyet 20 millió forintból készítenének el.

– A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán a külterületi utak rendbetételét célzó kiírásra ismét jelentkezünk, ezúttal a településünket Murakeresztúrral összekötő útszakaszt újítanánk fel, mely nagy forgalmat bonyolít. Sok gyermek jár iskolába, s az út néhány részen rekonstrukcióra szorulna. A másik, jankapusztai utat ősszel felújítottuk, így az önkormányzathoz tartozó részek jól járhatók – magyarázta a polgármester.

Tennivalóból tehát van bőven, a településvezető még kiemelte: a korszerűtlen halotthűtő berendezést a Magyar falu programban nyert 1,3 millió forintból modernre cserélik, ezzel a végéhez ér a ravatalozó felújítása. A távolabbi terveik között szerepel még az önkormányzat, a posta és az orvosi rendelő komplex épületének felújítása és energetikai korszerűsítése. A mostani számítások szerint ez 100 millió forint feletti összegből valósulhatna meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.