Megújult a kisbéri plébánia épülete

A kormány 300 millió forintos vissza nem térítendő támogatással segítette a teljes felújítást.

null

A kisbéri plébánia felújítása még 2020. októberében kezdődött. Az épület emeletén plébánosi lakórészt, illetve a vendégszobát alakítottak ki – olvasható a Komárom-Eszergom megyei hírportálon, a KEMMA cikkében.

A földszinten a plébániahivatal két irodája kapott helyet, emellett újra közösségi térként működhet az eredeti állapotban megőrzött két boltíves nagyterem.
A rekonstrukciót 300 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatásból valósították meg,a tervek elkészítésének 10 millió forintos költségét pedig saját forrásból fedezték. 

A műszaki átadást követően már az óév végén bejárhatták a hívők az épületet. 
A napokban pedig Sinkovicz Zoltán polgármester Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselőt és Magyaros László plébániai kormányzót vezette körbe a felújított falak között.

A teljes cikk ITT olvasható.

Borítókép: A teljes felújítást 300 millió forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatással valósították meg (Forrás: Czunyiné dr. Bertalan Judit/ Facebook)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.