Újabb fejlesztésekkel erősítenék a turizmust Mátrakeresztesen

Megviselte a koronavírus-járvány a Fakanál Múzeumot, valamint a helyi Ifjúsági Tábort is.

null

Megviselte a koronavírus-járvány a mátrakeresztesi Fakanál Múzeumot, valamint a helyi Ifjúsági Tábort is látogatottsági szempontból. A jövőben azonban mindkét intézményben újabb fejlesztéseket terveznek – derül ki a Nógrád megyei hírportál, a nool.hu cikkéből.

 

Beszámoltak a városhoz tartozó településrészen található Fakanál Múzeum és Tájház, valamint az Ifjúsági Tábor tavalyi működéséről a legutóbbi képviselő-testületi ülésen.

 

Gyürky Márta, a Pásztói Városgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Kft. vezetője elmondta, hogy még 2020 nyarán nyitotta meg kapuit az intézmény, amelyet a Mátrakeresztesi Hagyományőrzők rendeztek be a faluban összegyűjtött egykori tárgyakból.

Az itt készített kézműves tárgyakat is árusítanák. (Fotó: NMH/L. B.)

– A ház egykori lakója – aki most a gondnoki feladatokat látja el – mutatja be a vendégeknek a múzeumban fellelhető tárgyakat, eszközöket, a régmúltat idéző ruhákat és bútorokat. A ház mögötti fészerben pedig a fakanálkészítéshez szükséges eszközök kaptak helyet – közölte Gyürky Márta.

 

Hozzátette: sajnos azonban a pandémia éreztette hatását, ugyanis a múzeum sokáig nem volt látogatható. Májusban és nyáron végre megnyithatta kapuit, így például több diák is érkezett az intézménybe, akik szívesen hallgatták és lelkesen fogadták a színes elbeszéléseket. Összességében 354 gyermek és 61 felnőtt látogatót fogadtak az elmúlt időszakban.

 

A vezető arra is kitért, hogy céljaik között szerepel a szolgáltatások bővítése, így például a faluban készített kézműves fa emléktárgyak árusítása, esetleg a ház melletti füves területen népi játékokat helyeznének el.

 

Mint mondta, a közelmúltban megtörtént az elektromos fűtési rendszer kiépítése az intézményben, azonban a tetőszerkezet még mindig nagyon rossz állapotban van, így azt hamarosan mindenképpen fel kell újítani.

 

Gyürky Márta beszámolt a mátrakeresztesi Ifjúsági Tábor tavalyi évéről is, amely a koronavírus-világjárvány miatt szálláshelyek tekintetében idén nem tudta teljesíteni a megfelelő elvárásokat, hiszen hónapokon keresztül nem fogadhattak vendégeket.

 

– A szokásos osztálykirándulásokat – amelyeket javarészt május hónapban tartanak az iskolák – tavaly sem szervezhették meg. Ezáltal ismét június hónaptól kezdődtek meg a foglalások. A nyári hónapok a várakozásnak megfelelően alakultak. Júliusban kiugróan magas volt a vendégéjszakák száma, illetve kiemelkedő hónapot zártunk még októberben is – hangsúlyozta a vezető.

 

Kifejtette: a szálláshely területén az áramellátás okozott még gondot. A régi, elavult vezetékrendszer ugyanis nem felelt meg a mai műszaki elvárásoknak, ezért augusztusban elvégezték a felújítását. Ezenkívül szükségessé vált a szennyvízszivattyú cseréje is.

 

A jövőben további fejlesztéseket eszközölnénk, így például a kőház tetőszerkezetének korszerűsítését, illetve több szobában is szükségessé vált a nyílászárók, valamint a parketta cseréje. Ezen túlmenően a kőház mögött található kis faház annyira rossz állapotban van, hogy évek óta kiadhatatlan. Éppen ezért annak a felújítását vagy lebontását javasolják, mielőtt életveszélyessé válik. Emellett pedig a konyhát is korszerűsíteni kellene. A városgazdálkodás vezetője kiemelte végül, hogy vagyonvédelmi szempontból szükség lenne kerítéssel körbevenni a tábort.

 

Az eredeti cikk IDE KATTINTVA érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.