Versennyel egybekötött pálinkarnevált rendeztek Békéscsabán

Tíz esztendős lett a Csabai Pálinka Klub, amelyet a Csabagyöngye Kulturális Központban ünnepeltek az eseménnyel.

null

Idén lett tíz esztendős a Csabai Pálinka Klub, amelynek megünneplésére a Csabagyöngye Kulturális Központtal közösen szerveztek pálinkarnevált. A két napos eseményre látogatókat szakmai programokkal, kóstolással és kedvezményes vásárlással várták. A portál megtudta, az eseménynek otthont adó intézménynek egyúttal szervezői szerepe is van a programsorozatban – olvasható a Békés megyei hírportál, a beol.hu cikkében.

 

Szente Béla, a kulturális központ igazgatója elmondta, amikor egy közösség elérkezik a tizedik életévéhet, akkor már a közművelődési szakmában azt mondják rá, hogy létrehozása jó ötlet volt. Hozzátette, intézményük pálinka klubja is épp ennyi ideje működik, ma már 70 körüli létszámmal. A kezdetek óta pedig alkalmaikon komoly barátságok és szakmai kapcsolatok szövődtek. Ezentúl a klub tagjai közül professzionális pálinkabírálók is nőttek ki, illetve remek pálinkakészítő szakemberré is formálódtak néhányan. Mostanra pedig a kulturális központ mintegy száz központja közül szinte a legerősebbé vált, illetve kiemelkedő az egész békéscsabai közösségi életben is.

 

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke, a Csabai Pálinka Klub egyik alapítója, illetve máig aktív tagja elmondta, tíz évvel ezelőtt alig néhányan voltak a klub ötletgazdái, amit tanulási és tapasztalatszerzési céllal alapítottak meg. Hozzátette nagyban köszönhető közösségüknek, hogy immár egyre többen vannak Békéscsabán olyanok, akik odafigyelnek arra, hogy érett, de nem penészes, rohadt vagy földes gyümölcsből, készítsenek pálinkát, illetve arra is hogy főzetüket se cukrozzák túl, valamint gondosan cefrézzék, és végül úgy főzzék le, hogy az elő és utópárlatok ne kerüljenek bele. Mindezek a csabai pálinkák minőségét jelentősen növelték.

 

Elárulta, ő maga is sokat tanult ebben a közösségben, aminek eredményeképp bronz, ezüst és arany minősítésű pálinkái is lettek, amik oklevelét büszkén őrzi otthonában. Végül a pálinkarneválról elmondta, annak egy igen komoly verseny is része, amiben a zsűri a név nélkül beérkezett nedűket ízre, illatra és karakterre díjazza. A klubról pedig elmondta, véleménye szerint nem csupán múltja és jelene van, hanem szép jövője is.

 

Mihály László, a Csabai Pálinka Klub elnöke megnyitóbeszédében a közösség életének elmúlt tíz évéből ragadott ki néhány pillanatot. Visszaemlékezett például egy korábbi utazáskiállításra, ahol Békéscsaba standján a Csabai Kolbász Klubosokkal együtt kínálták finomságaikat, igen nagy népszerűséggel. Megemlítette még a megyeszékhely újra telepítésének 300. évfordulóját, ahol 300 pohár kitöltött pálinkával köszöntötték a jubileumot. Továbbá különösen büszke az idei első újkígyósi mentősbálra, amire tagjaik a karitatív kezdeményezés támogatóként több mint 11 liter pálinkát ajánlottak fel. Végül elmondta, klubjuk növekvő tekintélyét az is jelzi, hogy egyre több környékbeli – például szarvasi, gyomaendrődi, vagy orosházi – pálinkaversenyre hívják meg őket zsűrizni, illetve számos rangos versenyen is részt vesznek tagjaik párlataikkal.

 

A Csabai Pálinkarnevált ezen tíz év megkoronázásának tartja, amit olyan előadásokkal színesítettek, melyek tovább segítik a szakmai fejlődést. Idei versenyükre pedig összesen 203 pálinkát adtak le nevezőik.
 

Az eredeti cikk IDE KATTINTVA érhető el.

 

Borítókép: Versennyel egybekötött pálinkarnevált rendeztek Békéscsabán (Fotó: Beol.hu/Bencsik Ádám)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.