Kutyasulisok jártak a kápolnai óvodában

A felelősségvállalásra nevelést már gyerekkorban el kell kezdeni.

null

A intézményükben járt a megyeszékhelyen működő kutyasuli csapata, az Egri Felelős Kutyások Egyesülete éppen egy hete, kedden - közölte a Hírlappal Kecskésné Kerékgyártó Andrea, a Kápolnai Tündérkert Óvoda vezetője. Elmondása szerint az ilyen és hasonló programok nagyon fontos részét képezik nevelőmunkájuknak – olvasható a Heves megyei hírportál, a heol.hu oldalán.

Úgy gondolom, hogy a felelősségvállalásra történő nevelést már gyerekkorban el kell kezdeni. Ezért is tartottam fontosnak, hogy a gyermekekhez közel álló kutyákon keresztül kapjanak ehhez ismereteket. Az apróságok szívesen kapcsolódtak be abba a beszélgetésbe, ami a felelős kutyatartásról, az élelmezésükről, gondozásukról folyt– mondta az óvodavezető.

 

A témában alaposan jártas kutyasulisok által irányított beszélgetés befejeztével a megjelent egyesületi tagok játékos trükköket mutattak be az ebekkel az érdeklődő gyerekeknek. Izgalmas és szórakoztató demonstrációjukat Kecskésné szerint nagy érdeklődés kísérte, amit természetesen örömmel fogadtak a gyerekek.

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.